Kőrösi István:
Az Európai Unió világgazdasági pozícióinak alakulása a 2000-2010-es évtizedben

A helyzetkép

Az Európai Unió országai és Nyugat-Európa egésze is az 1990-es évtizedben az USA-nál és a fejlett országoknál (az OECD országcsoportjainál) lassabban fejlődött. Az 1991-95-ös időszakban az EU-15-ökben évi átlagban 1,5%-os GDP-növekedést mutattak ki, az USA-ban 2,4%-ot, Japánban 1,4%-ot. Az 1996-2001-es időszak átlagában az EU-beli GDP-növekedés üteme évi 2,6%, az USA-ban 3,9%, Japánban 1,2%.

Nyugat-Európa, az USA, Japán és Kanada együttes GDP-jét 100-nak tekintve abból 1999-ben Nyugat-Európa 38,4%-kal, az Európai Unió országai 36,7%-kal, az USA 39,9%-kal, Japán 19,0%-kal, Kanada 2,7% részesedett (1999. évi árakon és 1999 év végi árfolyamokon).

Az Európai Unió országainak összesített GDP-je, de egész Nyugat-Európáé elmarad a jelentősen kisebb lélekszámú USA mögött, amelynek 1 főre jutó GDP-je az elmúlt években növekvő előnyt mutatott az EU-országokkal szemben. Az EU-országok teljesítményadatait az USA-val való összehasonlításban nagy mértékben rontja az euro árfolyamzuhanása a dollárral szemben. Ez a tény mindenképpen sokkoló és az EU nemzetközi valutáris erejének gyengeségét mutatta a dollárral, illetve az USA-val szemben. Az euro gyengülése nagyban elősegítette az EU exportjának növelését, amiből főleg az EU-beli multinacionális cégek profitáltak. Leértékelődött viszont az EU-országok vagyona és az euroban, illetve a komponens valutákban tartott megtakarítások. Az USA befektetői olcsóbban vásárolhatják fel az EU-beli vagyont, olcsóbban ruházhatnak be Nyugat-Európában.

Az 1996-2000-es időszakban viszonylag igen jó, de az USA-belitől és Kanadától lényegesen elmaradó ütemű konjunktúra jellemezte Nyugat-Európát, s annak részeként az Európai Uniót. Nyugat-Európa, s az EU világgazdasági összefonódása, a fő piacoktól, de az egész világgazdaságtól való függése folyamatosan erősödik. Az EU (korábban EK) konjunktúrája immár jó negyedszázada, több mint 25 éve meghatározó módon és mértékben függ az észak-amerikai térség, s döntően az USA konjunktúrájától. Ezért a XXI. század első évtizedében a világgazdasági erőviszonyok, az USA-beli növekedés, az amerikai importpiac alakulása, a nemzetközi tőkepiac és a nemzetközi valutáris erőviszonyok alakulása meghatározó módon rányomják bélyegüket az EU fejlődési kilátásaira. Az EU fejlődését a globális világgazdasági hatások, az integráció elmélyítése és várható kibővítése, a belső fejlesztési erőforrások (humán tőke, K+F és innováció, beruházások) együttesen határozzák meg a 2000 utáni évtizedben.

A növekedés és a konjunktúra mozgása terén a külső, exogén világgazdasági hatások szerepe egyre erősödik, s nyugat-európai konjunktúra hullámai egyre szorosabban belesimulnak az USA-éba, egyre nagyobb mértékben és időben is csökkenő eltolódással (time-lag-gel) követik azt.

2001-re a legfrissebb (2001. márciusi) előrejelzés az USA-ban már csak 1,7%-os, Nyugat-Európában és az EU-ban 2,6%-os, Japánban 1,0%-os növekedést prognosztizál. Az USA-beli hosszú, jó konjunktúra lehűlése, meggyengülése rendkívül nagy mértékben érinti Nyugat-Európát, közvetlenül és közvetve egyaránt. a közvetlen hatás az USA-ba irányuló exportlehetőségek beszűkülése miatti kedvezőtlen következményeken mutatkozhat, a közvetett hatások pedig azok a negatív fejlemények, amelyekkel az USA-beli gazdasági helyzet romlása kihat a világgazdaság állapotára, rontja a globális kilátásokat, s beszűkítheti az EU fő külső piacait. Egyelőre nincs visszaesés, de a GDP növekedési üteme csökken, a belső piacok és az EU külső exportpiacainak növekedése folytatódik, de az előrejelzések szerint lassúbb ütemben, mint a megelőző két évben.

2000 őszétől érezhető Nyugat-Európában a kedvezőtlenebb világgazdasági körülmények exogén tényezők előszele. Az USA-beli konjunktúra lefékeződésén túl az olajárak drágulása és az árfolyamromlás együttes hatása megterhelte Nyugat-Európa importszámláját. (Kivéve Norvégiát, amely nettó olajexportőr.) A gazdaságpolitika részben fontos konjunkturális ösztönzést nyújtott és nyújt, részben viszont a szigorúbb monetáris politika hatása fékezőleg hat. A monetáris politika az euro bevezetése nyomán szigorú, egyeztetett, nemzetközi integrációs szinten rögzített szabályokhoz kötött, s a nemzeti konjunktúraösztönző célzatú jegybanki pénztömeg-bővítés lehetősége gyakorlatilag megszűnt.

A fő gazdaságpolitikai célok elérésnek kilátásai

E témakörben a jelenleg legfontosabbnak tartott célok: (1) a növekedés biztosítása, (2) az infláció kordában tartása, (3) a munkanélküliség csökkentése, (4) az államháztartás pénzügyi stabilitásának biztosítása, (5) a külgazdasági egyensúlyi célok elérése.

A GDP növekedési üteme nagymértékben közelít egymáshoz Nyugat-Európában. Nyugat-Európa és az Európai Unió átlaga 2000-ben egyaránt 3,4%, 2001-ben 2,6%. a növekedési ütem a nyugat-európai országok túlnyomó többségében 2000-ben a 3-4,5%-os sávban volt, 2001-ben pedig várhatóan a 2-3,5%-os sávban lesz. A nyugat-európai átlagnál tartósan lényegesen magasabb növekedési ütemet csak Írországban, Luxemburgban és Finnországban találunk. A növekedési ütemek összehasonlítása arra a következtetésre vezet, hogy a gazdasági struktúrájukat gyorsan korszerűsítő, nyitott, expanzív és jól reagáló kis méretű államok megfelelő gazdaságpolitika esetén sikeresebben nézhetnek szemben korunk kihívásaival.

2001-ben az EU és a nyugat-európai országok várhatóan kivétel nélkül megelőzik az USA-t a GDP növekedési ütemét tekintve. Ez bizonyos ideig folytatódhat, de közép és hosszabb távon az USA növekedési-fejlődési kilátásai jobbak Nyugat-Európáénál. Az EU az integrációs törekvések előrehaladása ellenére sem alkot egységes gazdaságot, a fejlettségbeli, regionális, strukturális, termelékenységi, vásárlóerőben mutatkozó különbségek sokkal nagyobbak az EU országai között, mint az USA-ban. Az EU számára a gazdaság széttöredezettsége, fregmentáltsága marad a belátható időben a legnagyobb hátrány az USA-val szemben.

Az inflációs ráta leszorítása és alacsony szinten történt harmonizálása a következő évekre is pozitív hatást ígér, az áremelkedés kordában tartása folytatódik. A gazdaságpolitikai prioritások közül a foglalkoztatás javításának célja továbbra is gondok forrása, a munkanélküliség még mindig magas, igaz, 1999-2001 között folyamatosan mérséklődik. Az EU-országok átlagában 1999-ben 9,1%, 2000-ben előzetes adatok szerint 8,3%, 2001-ben várhatóan 7,8% lesz a munkanélküliségi ráta. Az EU-ban, a tagállamok közötti jelentős különbségekkel ugyan, de átlagosan lényegesen nagyobb a szociális védelem és a munkanélküliség esetén nyújtott jóléti juttatások aránya, mint bárhol a világ más t eérségeiben. A szociális védelem magasabb foka a társadalmi stabilitás révén nem csak megtérül, de Nyugat-Európa szociális biztonsága az életminőség fontos tényezője. Igaz ez a biztonság és a vele járó biztonságérzet az 1990-es években az EU-országokban jelentősen erodálódott. A munkavállalók nemcsak konkrét munkahelyüket érzik egyre veszélyeztetettebbnek, de munka- és életkörülményeik romlásától is tartanak, különösen a munkahelyi helyzet, a foglalkoztatási feltételek rosszabbá válása nyomán.

Az egységes belső piac hatásai

Az egységes belső piac kialakulása eltérően érintette a különböző ágazatokat. Azokra a szektorokra hatott a leginkább, ahol azelőtt álta-lános volt a kereskedelem nem vám jellegű eszközökkel történő "szabályozása". Ez a kb. 40 ágazat a következő csoportokra osztható:

Olyan high-tech ágazatok, amelyek termelésének jelentős része állami megrendelésre készül (számítástechnika, távközlés, orvosi beren-dezések stb.). A piac egységesülése a kereslet növekedését és a tömeg-termelés előnyeinek érvényesítését vonta maga után.

Azok a hagyományos ágazatok, amelyek életét szintén meghatá-rozzák az állami megrendelések (erőművi berendezések gyártása, gyógy-szeripar stb.) Ezek eddig magas fokú védelmet élveztek, a tag-államok közötti mozgás kevés volt. A korlátozások leépítése fúziók-hoz, üzembezárásokhoz vezetett.

Szabályozott piacok: hajóépítés, elektrotechnika. Itt a verseny-társak leginkább az EK-n kívüli országok, míg a tagállamok közötti kereskedelem ez idáig alacsony volt.

Alacsonyabb védettségű ágazatok: az alapvető fogyasztási cikkek, gépek, berendezések. Ez a csoport a legnagyobb; jelentős Közösségen belüli kereskedelem s néhány óriásvállalat kialakulása jellemezte. Az egységes belső piac léte itt idézte elő a legkevesebb változást.

Az egységes belső piacra készülve fellendültek a tagállamok közötti, illetve a Kö-zös-ségen kívüli országok és a tagállamok vállalatai közötti összevonások és felvásár-lások. (A külső vállalatok így tették be a lábukat arra a piacra, amelynek bezáródá-sától tartottak.)

A gyengébb kívülálló országok ellenérzését, az erősebbek ellenlépéseit megelőzendő, az egységes piacot már a tervezésének idején szerették úgy bemutatni, mint amelynek jótékony hatása lesz a külső országokkal folytatott kereskedelemre. A valóság nem egészen így alakult. A jelek szerint az egy-séges piac árcsökkentő hatásai nyomán a kereslet elsősorban a közösségi termékek iránt nőtt meg, eltérítve a fogyasztókat a külső országokból származó termékektől. A külső import emiatt nagyobb mértékben csökkenhet, mint amekkora bővülést az EK - mint láttuk, a valóságban elmaradt - gazdasági növekedése eredményezhet. A külső import egyébként is nagyon kicsi: aránya az EK GDP-jében mindössze 10%. Ráadásul a fellendülés elsősorban a gazdaság túlnyomó hányadát kitevő szolgáltató szektor érinti, ahol pedig csekély az import szerepe. Az integráció nemcsak növeli a kül-keres-kedelmet (a tagországok között; ami egyik legnagyobb hozadéka), hanem el is téríti a korábbi kereskedelmi áramlásokat (a külsők rovására; ez viszont a legkárosabb következménye). Mindezek az események igazolni látszanak az erősödő protekcionizmustól való korábbi félelmeket. Ezzel a tényezővel számolnia kell Kelet-Európának is.

Az EK versenyhátrányai

Az EK az USA-val szemben hátrányban van a termelési potenciál tekintetében: az elvileg egységes termelőgépezetet a nemzeti határok még mindig széttöredezik; eltérőek a gazdaságpolitikák, a finanszírozási lehetőségek.

Az EK az USA-val és részben Japánnal szemben több területen erős versenyhátrányban van. Ezek a következő területeken jelentkeznek: a világpiacon élenjáró EK-cégek, iparágak hiánya; kisebb piaci erő, alacsonyabb termelési koncentráció mellett; műszaki-technológiai hátrányok; túl kis méretű és széttöredezett tőkepiac; elégtelen növekedési ütemek; viszonylag alacsony jövedelmezőség.

Egy gazdasági hatalom, ország, országcsoport erejét jól jelzi, ha világelsőséget tud kivívni és tartósan biztosítani fontos gazdasági területeken, szektorokban. Ha meg-nézzük: az elektronika, a félvezetők, a gépkocsik, a gépek-berendezések, a vegyipar ágazatait, akkor megállapítható, hogy egyedül német cégeket találunk egyes piaci szegmensekben az élen: a Daimler-Benz (ma már a Craislerrel) gépkocsik piacán, a Mannesmann és a MAN a gépgyártásban, a BASF, a Hoechst és a Bayer a vegyiparban tartoznak a világ vezető cégei közé. Még aggasztóbb a helyzet az EK számára, hogy olyan jövőorientált iparágakban, területeken, mint például a géntechnológia. A technológia terén mindinkább érezhető az USA-nak a nagyobb tőkeereje. Az új technológiák bevezetésének lassúsága, a hossza-dalmas és nehézkes engedélyezési eljárások, a munkaerő magas mellékköltségei és a kevéssé innovációbarát adózási rendszerek képezik az EK legfontosabb hátrányait. Az egységes belső piac létrejötte nagyobb vállalatok kialakulásához vezetett, s ez elvileg javíthat majd Európa pozícióin. Az EK K+F-tevékenységének mérete messze elmarad az USA-étól, s a hát-rány jóval nagyobb, mint a termelésbeli elmaradás. Az EK-országok egyelőre viszony-lag keveset költenek kutatás-fejlesztésre.

Az egységes belső piac ugyanakkor hozzájárult az integráció továbbfejlesztéséhez, erő-sítette a közösség súlyát és vonzerejét a külső partnerek számára, s bázisul szolgál a gazdasági és monetáris unió Maastrichtban elfogadott programjának meg-való-sításához. Ki kell emelni, hogy az egységes piac kedvezően hatott az EU-beli vállalati szférára. A felmérések szerint a piacegységesítéshez jól alkalmazkodó vállalatok jelentősen növelték szállításaikat az EU-piacra, a szállítói idő és a költségek pedig nagymértékben csökkentek.

Várható tendenciák a következő években

Európa súlya csökkenő a világgazdaságban. 1995-ben még a Föld népességének 5%-ával a világ gazdasági teljesítményének (GDP-jének) 23%-át hozta létre, a világexportból 19%-kal részesedett, (nem számítva a tagországok egymás közötti kereskedelmét, hiszen az EU-szinten már nem külkereskedelem, de a nemzetállamok statisztikai számbavételében annak számít). A világ energiafogyasztásában 17% volt az aránya, a világ valutatartalékainak 32%-ával rendelkezett, tehát pénzügyi helyzete szilárd volt. Valamennyi említett részesedés 2005-ig várhatóan kb. 3-4%-kal csökken a jelenlegi tendenciák szerint (a valutatartalékok alakulásának megítélése bizonytalan a hektikus és nagy mérvű dollár-euro árfolyamváltozások miatt).

Európa függése a világgazdasági folyamatoktól a XXI. század első évtizedében tovább erősödik, különösen erős és egyre szorosabb az USA fejlődésétől való függés. Ennek magyarázata nem elsősorban és önmagában Nyugat-Európa és az EU külkereskedelmi összefonódása az USA-val (hiszen az kb. 7-8%), hanem az a tény, hogy a nyugat-európai, EU-beli fejlődést meghatározó impulzusok az amerikai gazdaságtól függnek. Az USA kutatás-fejlesztése, technológiai fejlődése, modernizációs beruházásai, innovációs politikája, nemzetközi kereskedelempolitikája, az USA-tőke nemzetközi áramlása és az amerikai tőke befolyása a nemzetközi pénzügyi rendszerre és a világ tőkepiacaira mind-mind döntő mértékben befolyásolják Nyugat-Európa, s benne az EU növekedési-fejlődési korlátait.

Az EU-országok középtávú fejlődési kilátásait az exogén, külső világgazdaságból érkező hatások mellett (1) a Gazdasági és Monetáris Unió jövője, (2) az EU fő reformra szoruló területein elérendő átalakulás és (3) az EU következő, keleti irányú kibővítésének sikere határozzák meg.

A Gazdasági és Monetáris Unióról szólva egyelőre csak az utóbbiról beszélhetünk reálisan, hiszen a monetáris politikák integrálódtak (integrálódnak), a gazdaságpolitikák viszont még döntő mértékben nemzetállamiak és igen eltérő vonásokat hordoznak. 2002 júliusára az EU-12-ek körében egységes közös valuta lép a nemzeti valuták helyébe, de egységes EU-gazdaságról nem beszélhetünk. A közös valuta lendületet adhat és ad is az áru- és szolgáltatáspiac és főleg a tőkepiac integrálódásának, de nem küszöböli ki a fejlettségi szintbeli, termelékenységbeli, rentabilitásbeli stb. különbségeket a résztvevő országok között. Éppen ezek a különbségek tartós feszültséget okozhatnak, s a nemzetállamok feladták az ezek kezelésére hivatott eszköztár kulcsfontosságú részét (árfolyamváltoztatás lehetőségeinek mennyisége, önálló monetáris és devizapolitika megszűnése, exportösztönzés számos eszközének megszűnése). A monetáris politika integrációja és fiskális politikák nemzetállami jellege közötti különbség is számos feszültség forrása lehet. Középtávon a monetáris politika kikényszeríti a szigorú államháztartási politikát a résztvevő országokban, így a következő években restriktívebb költségvetésekkel kell számolni az EU-országokban.

A stabilitásorientáltság a maastrichti stabilitási és konvergencia kritériumok teljesítésének vállalt kötelezettsége erősen megszabja a gazdaságpolitikák irányát, s az egyensúlyi szempontok prioritását kényszeríti ki, behatárolva mindenfajta pótlólagos finanszírozás mozgásterét.

A fő gond az, hogy éppen a XXI. század első évtizedében az integráció elmélyítésének feladatai, az elengedhetetlen EU-reformok kidolgozása, elfogadása és megvalósítása, valamint az EU keleti irányú kibővítése jelentős finanszírozási igényeket támaszt. Az EU-beli aggodalmak ellenére az EU kibővítés jár messze a legkevesebb finanszírozási igénnyel, ha pedig az EU gazdaságok egészét és a vállalatokat tekintjük, azok az EU keleti kibővítésének nettó haszonélvezői lesznek.

Az EU jövője szempontjából a legpozitívabb hír, hogy az EU és az első közös csatlakozó országok felvétele erősíti az EU összpotenciálját és ellen hat Európa világgazdasági térvesztésének. A közép-európai országok EU-ba lépésének hozama három fő területen jelentkezik: (1) az exportpiacok bővülése nyomán keletkező pótlólagos exportbevételek az EU cégek számára, (2) a működő tőke beáramlása és termelése nyomán keletkező profit az EU-beli befektetők számára, (3) a közép-európai országokban megvalósított alacsonyabb fajlagos termelési költségek révén a hazaszállított termékek beépítésével saját termelésüket rentábilisabbá teszik, ezáltal javul pozíciójuk a nemzetközi versenyben.

Az EU-beli sürgető reformok fő területei: az intézményi reform, a közös költségvetés reformja, az agrárszféra átalakítása. Ezek szükségessége nyilvánvaló, a szándékot többször és ünnepélyesen kinyilvánították, egyes területeken a reform érdemi kidolgozása, illetve bevezetése is folyik (ld. intézményi rendszer átalakítása), de összességében ezek hatása inkább a lemaradás csökkentésében, a fejlődés alapvető követelményeihez történő igazodásban jelenik meg, növekedési-fejlődési hatása csak később és fokozatosan várható.

A globalizáció, integráció, regionalizmus és a nemzetállam gazdasági szerepének átalakulása - négy alapvető folyamat a XXI. század eleji Európában. A külső hatás erősségét tekintve a globális tényezők egyre súlyosabb, nagyobb szerepet játszanak. A regionalizmus a szerves térségképződés energiáinak kiaknázásával értékelheti fel a versenyképesebbé váló régiók szerepét Európában. A versenyképesség fő tényezői: a humán tőke, a modernizáló beruházások, a speciális helyi előnyök és a jó infrastruktúra együttes működése. Ezért a jobb képzést és továbbképzést, innováció-ösztönzést, minőségi munkaerőállományt biztosító gazdaságpolitika a fejlődés fő tényezője Európában, az EU-ban és a csatlakozó országokban egyaránt. Ezek biztosításában pedig az állam gazdaságpolitikája döntő szerepet játszik, ezért szerepe, felelőssége a fejlődés generálásában nem csökken, hanem növekszik. Az ezt felismerő és sikerre vivő gazdaságpolitika Európa érdemi válasza lehet a XXI. század kihívásaira.

Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624,  E-mail: vki@vki.hu

© 2005-2011 MTA VKI