Kőrösi István:
Beruházás, fogyasztás és növekedés
(Lehet-e a belső piac - beruházás, fogyasztás - a gazdasági növekedés korábbinál fontosabb tényezője?)

Az előzmények

A II. világháború után a jórészt keynesi ihletésű gazdaságpolitikák a konjunkturális ingadozások csökkentésére, a növekedés és a beruházások ösztönzésére építettek. A keynesi keresletösztönző gazdaságpolitika nagyban előmozdította a belföldi kereslet növelését (szabályozását), ösztönzést adott a kereslet állami eszközökkel történő bővítésének és szükség esetén impulzust nyújtott a fogyasztás bővítésének is. A kereslet tartósan magas szinten tartásának igen fontos szerep jutott abban (is), hogy a fogyasztás bővülése impulzust nyújtson a beruházások számára. A beruházásokat a közvetlen és közvetett beruházástámogatási eszközök egész sora (pl. gyorsított amortizáció a gépekre) táplálta, a fogyasztás növekedését pedig a reálbérek és reáljövedelmek emelkedése és jelentős mértékben a jóléti állam jövedelemkiegészítő, támogató transzferei tették lehetővé.

Rendkívül fontos és szembetűnő tényező ugyanakkor, hogy a II. világháborútól az 1990-ig terjedő időszakban a fejlett országok növekedése (különösen a nyugat-európai országoké) exportvezérelt volt. A külgazdaság növekedése a belső piacénál lényegesen gyorsabb volt, az export-import a GDP növekedésénél 1,5-2,5-szer gyorsabban nőtt. Az 1950-1973-as időszakban, így a külgazdasági nyitottság mértéke mindenütt rendkívül megnőtt. A hazai termelés nemzetközi konjunktúra-érzékenysége és függése is erőteljesen megnőtt, így a növekedés mindinkább a külpiaci szereplés függvénye lett, különösen a fejlett, kis méretű gazdaságokban.

Alapvető változások következtek be már a két olajválság, illetve az 1974-75-ös válság után, majd az 1980-as évektől egyre felerősödő mértékben a beruházások, a fogyasztás és a növekedés összefüggés-rendszerében. A beruházásoknál a legalapvetőbb változás, hogy a racionalizáló beruházások dominánssá váltak a korábbi munkahely-teremtőkkel szemben. Az élő munka és mellékköltségeinek megdrágulása az élő munkának gépi helyettesítésére, automatizálásra ösztönöz¹. A piac egyre inkább telítődik standard termékekből, ezért 10% további piacbővítést elérni egyre nehezebb, míg ugyanannyit termelni 10%-os költségleszorítással egyre könnyebb a termelékenységnövekedés nyomán megvalósuló fajlagos költségcsökkentés révén. A bérek és jövedelmek növekedése az 1950-73-as időszakban igen gyors volt Nyugat-Európában és a fejlett ipari országokban, utána azonban hullámzás, sőt visszaesések tarkították a képet.

A keynesi gazdaságpolitika korlátait elsősorban az tette nyilvánvalóvá, hogy az állam újraelosztási szerepe határához érkezett, az adóhányad nem volt többé növelhető, a költségvetések deficitessé váltak, az újraelosztás hatékonysága csökkent.

A belső piac (beruházás és fogyasztás) jelentősége és összefüggései az 1990-es években

A gazdasági növekedés szempontjából a gép- és berendezés beruházások fontos szerepet játszanak. Az 1991-95-ös periódusban az EU-ban olyannyira visszaestek a gép- és berende-zésberuházások, hogy volumenben évi átlagban -0,8%-os beruházás, azaz dezinvesztició alakult ki. Az USA-ban évi 7,6%-os az "aranykort" csaknem elérő növekedést tapasztalhatunk a modernizációs beruházások terén, ez az alapvető magyarázata az USA technológiai, világpiaci és modernizációs előretörésének. Japánban az 1990-es évek első felében a megelőző fél évtized csaknem 10%-os gépi beruházásnövekedése -0,3%-os beruházásnak adta át a helyét, azaz itt is mély válság alakult ki a gépek, berendezések megújítása terén. Az 1996-2001-es időszakban ismét változik a kép. Az EU-15-ök átlagában gyors, évi 6,8%-os gép- és berendezés beruházás bővítésre került/kerül sor. Az 1990-es évtized második felében lendületes modernizáció ment végbe az EU-ban, részben a kvázi egységes belső piac, részben közös valutáris térség reményének hatására, s nem függetlenül a világ más térségeiben tapasztalt válságok hatására, ugyanis a tőke a biztos védbástya mögötti piacot erőteljesen preferálta. Az USA-ban a gép- és berendezés beruházások 1996-2001 között évi átlagban 9,3%-kal bővültek/bővülnek, ami a legutóbbi években tapasztalt jó konjunktúra valószínűleg eddig utolsó kedvező hulláma volt. Japánban évi 5,3%-os gép- és berendezés-beruházást számítottak a jelzett időszakra, ami a regenerációs beruházások kezdetét és megerősödését jelzi. Az eddigi összefoglaló adatok azt mutatják, hogy a gép- és berendezésberuházások növekedési üteme jó növekedési kilátások esetén rendre meghaladta a GDP növekedési ütemét. Válság esetén viszont a gépberuházások hanyatlásának mértéke nagyobb volt a GDP visszaesésénél. A gép- és berendezésberuházások alakulása tehát a GDP motorjának üzemanyagaként, hajtóerejeként szerepel jelenleg is.

Az összes beruházás alakulása az 1987-90-es, az 1991-95-ös és az 1996-2001-es időszakban egyaránt volumenben valamivel lassúbb növekedést mutat a gép- és berendezés-beruházásokénál. Ez tulajdonképpen kedvező tendenciát jelent: a dinamikát, megújulást, korszerűsítést hordozó gép- és berendezésberuházások kedvezőbben alakultak az egyéb, főleg az építő beruházásoknál. Nagymértékben tükröződik ebben a műszaki fejlődés jellege a miniatürizáció, a kevéssé helyigényes számítógépes és irodatechnika fejlődése, elterjedése. E tekintetben is az USA volt a legdinamikusabb a 90-es években. Itt 1996-2001-ben az évi 7,4%-os átlagos növekedés rendkívül impozáns, s nagyban hozzájárult az USA kedvező belgazdasági teljesítményéhez és világpiaci szerepléséhez egyaránt. (Az EU adata: 4,5%, Japáné: 1,3%.) 1998 óta viszont a beruházások növekedési üteme erőteljesen csökkenő tendenciát mutat az USA-ban, ami a hosszú, jó konjunktúra lanyhulásához vezető útját félreérthetetlenül jelzi. Az összes beruházás az USA-ban 1998-ban még 10,7%-kal nőtt volumenben, 1999-ben már csak mintegy 8,4%-kal, 2000-ben az előrejelzett adatok szerint 5,1%-kal, s 2001-re mindössze 3,5%-os beruházásnövekedést jeleznek előre.

A magánfogyasztás és közületi fogyasztás viszonya

A belső piac táplálásának másik fő tényezője a fogyasztás, amely a magánfogyasztásból a közületi fogyasztásból (illetve fogyasztási célú közületi felhasználásból) tevődik össze.

Az 1996-2001-es időszak az ezt megelőző időszakokhoz képest a magánfogyasztás volumenének látványos növekedését hozta az USA-ban és az EU-ban is, viszont Japánban tovább csökkent a magánfogyasztás bővülési üteme. (Az EU-ban évi átlagban 2,6%, az USA-ban 4,1%, Japánban 1,3%.) A GDP-növekedés ütemével összehasonlítva a magánfogyasztás volumenének növekedése az EU-ban azzal párhuzamos ², az USA-ban és Japánban viszont a fogyasztás nőtt gyorsabban. Tehát a fogyasztás bővülése a GDP-dinamikát az átlagosnál jobban erősítette, másrészt a time-lag-et (az időbeli eltolódást) is mérlegre téve megállapítható, hogy a GDP növekményből az USA-ban több jutott fogyasztásra, nőtt a fogyasztási hányad. Az is rendkívül figyelemre méltó és nagy jelentőségű tény, hogy az 1996-2001-es időszakban lényegében mindenütt gyorsabban nőtt a magánfogyasztás, mint a GDP, de lassabban, mint a gép- és berendezésberuházások. A GDP felhasználásban tehát a modernizáció és magánfogyasztás együttes, párhuzamos gyors bővülése kedvező esetben megvalósítható, s meg is valósult az 1990-es évek második felében. Ezt igyekeztek a gazdaságpolitika policy mix-ével megvalósítani.

A közületi fogyasztás mindenütt visszaszorul arányát tekintve a magánfogyasztással szemben. A közületi fogyasztás növekedési üteme (ha növekszik egyáltalán) messze elmarad a GDP növekedésétől. A közületi fogyasztás jelentős mértékű háttérbe szorulásának, leépítésének vagyunk tanúi. Korábban ennek bővítése, a jóléti gondoskodás állami-közületi kiadások révén finanszírozott fejlesztése a gazdasági növekedést tápláló tényező volt, ma ez a szerepe nagymértékben visszaszorult, sőt megszűnt. Ennek számos mélyreható tényezője, oka van. megváltozott a gazdasági stratégia és a gazdaságpolitika jellege a fejlett országokban. A jóléti államot mind több - sokszor megalapozott - bírálat érte túlburjánzása, a pénzeszközök nem kellően racionális, illetve romló hatékonyságú felhasználása miatt.

Megfigyelhető, hogy dekonjunktúra esetén a közületi fogyasztás növekedési üteme gyakran kisebb mértékben esett vissza, mint a magánfogyasztásé, tehát romló konjunktúra, illetve dekonjunktúra idején a közületi fogyasztás stabilizáló szerepet játszott. A közfogyasztás és a jóléti juttatások kiépítettsége a konjunkturális ingadozások mérséklésében fontos szerepet játszott.

A belső piac, mint a fejlődés katalizátora

Az 1990-es évek fejleményei arra utalnak, hogy bár az export-import-hányad a GDP-hez viszonyítva tovább nő, így a külpiacok súlya, szerepe is erősödik a fejlett országokban (is), de egyre nő az egészséges belső piac, a hazai kereslet, benne a fogyasztás szerepe a fő nemzetgazdasági folyamatok alakulása szempontjából, sőt az egészséges, teljesítőképes belgazdaság, belső piac a nemzetközi versenyképesség erősítésének elengedhetetlen bázisa. Egyes vonatkozásokban erősebben, mint a külkereskedelem.

Az 1996-2001-es időszakban az export volumenének évi átlagos növekedése az EU-15-öknél 6,7%, az USA-ban 7,0%, Japánban 4,9%. Ez azt jelenti, hogy az EU felzárkózott az USA export-boomjához, sőt 2000-2001-ben túl is szárnyalja azt. Az import volumenének növekedése az EU-15-ökben 1996-2001 között évi 7,3%, az USA-ban 10,4%, Japánban 5,3%. Így az import növekedése a triász mindhárom tagjánál meghaladja az export növekedését, a különbség (az import volumen többlete) az USA esetében számottevő, azaz az amerikai gazdaság folytatja a külvilágból beszerzett belföldi felhasználásnövelés politikáját, többet fogyaszt, mint amennyit belföldön megtermel.

Az exportnak a GDP-nél gyorsabb növekedése történelmi tendenciaként érvényesül, ugyanakkor az export volumenének növekedési üteme nem abszolút rekorder, megelőzi azt a gép- és berendezésberuházások növekedési üteme (szintén volumenben)! A gép- és berendezésgyártásnak az USA-ban 12-14, az EU-ban 35-40%-a exportra kerül, de a gépek-berendezéseknek több mint felét a triász minden tagjánál belföldön értékesítik és használják fel, ami a belső piac és a belföldi kereslet modernizációs, fejlődésgeneráló szerepének alapvető tényezője. A belföldi modernizáció (gép- és berendezésberuházások) az 1990-es években a fejlődésének az exportnál is nagyobb súlyú és gyorsabb dinamikájú tényezőjét jelentették, s a legújabb 2000-2001-es tendenciák alapján ez a folyamat folytatódik, sőt felerősödik.

Az EU-ban a belső piac, s annak részeként a fogyasztás jelentősége a fejlődés szempontjából jelenleg növekszik, különösen, ha az USA-beli és az egyéb fontos exportpiacok konjunktúrája lanyhul, amit 2001-re és a belátható időszakra erősen valószínűsítenek, (sőt 2001-re biztosra vesznek).

A fogyasztásban a korábban jobban elkülönülő magán és közületi fogyasztás jelenleg és a közeljövőben erősödő összefonódására érdemes felhívni a figyelmet. A mobil telefonok, PC-k megvétele és használata jórészt egyéni fogyasztás, e rendszerek kifejlesztésének, összekapcsolásának, működtetésének jó része viszont közületi feladat és közületi finanszírozással történik (különösen az új rendszerek kutatása, kifejlesztése, melyet valamennyi EU-tagállam állami koncepcióval és kofinanszírozással ösztönöz).

A gazdasági fejlődés szempontjából 3 kulcsfontosságú terület; az egészségügy, oktatás-képzés, (illetve a K+F-et és az innováció), valamint az infrastruktúra szerepének növekedése is aláhúzza a belső piac szerepét a fejlődés egésze szempontjából. Mivel ezek a területek (különösen az első kettő, a harmadiknak pedig bizonyos szegmensei) állami-közületi fejlesztési koncepciót, stratégiát, gazdaságpolitikai aktivitást és jórészt állami-közületi finanszírozást, támogatást igényelnek, ezért minőségileg felértékelődik az ésszerű gazdaságpolitika szerepe, jelentősége a belső piac és a nemzetgazdaságok fejlődése szempontjából egyaránt.

A dolgozatban részletesen elemzett fogyasztási szerkezet-változások tendenciái is megerősítik az egészségügy, oktatás, a szabadidő eltöltésével kapcsolatos szolgáltatások, a lakáskarbantartó javítás-szerelés, az üdülési-turisztikai szolgáltatások, s különösen az informatikai, hírközlési-távközlési-telekommunikációs szolgáltatások egyre pregnánsabb előretörését, s annak következményeit. Az e területeken mutatkozó fogyasztói kereslet növekedése a beruházások növekedésének döntő fontosságú, meghatározó tényezője.

2001-ben a magánfogyasztás volumene az EU-15-ökben mintegy 2,9%-kal, az USA-ban már csak mintegy 2,7%-kal, s Japánban is kb. 2,9%-kal bővül. A közületi fogyasztás volumenének növekedése ennél mindenképpen jóval szerényebb lesz: az EU-15-ökben 1,5%-os, az USA-ban 2,0%-os bővülést jeleznek előre. A beruházások volumenben 5,1%-kal növekednek az EU-15-ökben, 3,5%-kal az USA-ban és 4,5%-kal Japánban.

A jövőben a belső piacok jelentősége sok tekintetben növekszik, mint a növekedés bázisa, a termelés jelentős részének felvevője (a nagy országokban többségének felvevője, különösen az USA-ban és Japánban), a struktúraalakítás befolyásoló tényezője. A fogyasztás növekményének túlnyomó része az informatikai berendezésekre és szolgáltatásokra, a szabadidős tevékenységekre és szolgáltatásokra, valamint az oktatás-képzés-szórakozásra jut, e területek keresletét növeli elsősorban. Ezeken a területeken 2000-2005 között a piac bővülése a fogyasztás növekedési átlagának 3-5-szöröse. Az anyagi fogyasztás aránya is gyorsan csökken a szolgáltatások, elsősorban a nem anyagi szolgáltatások térhódítása következtében, az utóbbiak javára.

Ugyanakkor a fejlett országokban általános marad az a tendencia, hogy a külpiacok felvevő szerepének növekedése folytatódik, az export növekedési üteme továbbra is egyértelműen és lényegesen (kb. 2-2,2-szeresen meghaladja a belső piacok bővülését. Ezért a fejlődés továbbra is exportvezérelt, exportorientált marad, a világgazdaságra való ráutaltság és összefonódás tovább növekszik. Az exportpiacok bővülése 2001-ben a fejlett országok túlnyomó többségében 7-7,5%-os lesz, az EU-15-ökben, az USA-ban és Japánban egyaránt az exportpiac 7,1-7,4%-ok növekedését várják 2001-re (volumenben).

A bruttó megtakarítási ráta EU-országokban a kilencvenes években általában a 18-23%-os sávban mozgott a GDP-hez képest. A bruttó megtakarítástól a bruttó reálberuházások több országban lényegesen elmaradtak. Általános tendencia, hogy a reálszférában elérhető adósság utáni nettó profitráta jelentősen és tartósan kisebb, mint a pénzügyi szférában megvalósított portfolió-befektetések nettó hozama. Ez a reál beruházások legfontosabb gátló tényezője és a befektetések nagy részét a pénzügyi szférán belülre tereli.

Miért nem alkalmas a fogyasztás visszafogása a pénzügyi egyensúlyhiányok kezelésére?

A pénzügyi egyensúlyhiányok kezelésére a fogyasztás visszafogása járhatatlan út. Egészen nyilvánvalóan azért, mert a költségvetési deficitek túlnyomó része, a külkereskedelmi és fizetési mérleg-hiányok gyakorlatilag egésze, nem a túlfogyasztás miatt, hanem versenyképességi problémákból adódóan, exportkiesés, az energiaimport megdrágulása, nemzetközi pénzügyi problémák, a beruházások elhúzódása és költségtúllépése, az exportkapacitások belépésének elhúzódása stb. miatt következik be.

A fogyasztás csökkentése azért sem járható út, mivel a fogyasztás megkurtításával eladhatatlan belföldi árualapok jórészt nem exportálhatók. Az EU-országok többségében az elmúlt 25 év tapasztalatai szerint a reál-fogyasztásnak a recessziók idején tapasztalt visszaesése/stagnálása soha nem vezetett javuló nemzetközi versenyképességhez, exportbővítéshez. Ugyanezt bizonyítják a magyar tapasztalatok is. Az az élelmiszer, amit a nyugdíjasok vásárlóerejük csökkenése miatt nem tudnak megvásárolni, a külpiacokon gyakorlatilag eladhatatlan, tehát nem az export növeléséhez, hanem a hazai piac összezsugorodása miatt a hazai mezőgazdasági termelés csökkenéséhez vezet. Az a könyv, kulturális szolgáltatás, belföldi üdülési kínálat, amelyet a közalkalmazottak vásárlóerejének visszafogása miatt nem lehet realizálni, ugyancsak nem exportálható, hanem további kényszerű belföldi kínálatcsökkentéshez vezet.

A reálbérek csökkentése a fejlett országok csoportjában az EU-országokban csak rövid időtávban, elvétve, ideiglenesen volt megfigyelhető, az USA-ban ellenben mintegy 25-30 éves tendencia. Az EU-országokban jól tették, hogy nem ezt az utat járták. Ugyanis a jóléti állam vívmányai, (leszámítva persze a diszfunkciókat, pazarlást), olyan értéket jelentenek, amely a nagyobb biztonság, szociális vészhelyzetek elkerülése, legalábbis tompítása révén a munkaerő teljesítményét növeli, a kialakult struktúrák rendezettebb átépítéséhez nyújt alapot.

A jelenlegi infláció sem indokolja a fogyasztás korlátozását. A fogyasztás általános visszafogása nem is célszerű, mert rontja a kapacitások kihasználtságát, emiatt a kibocsátás egységére jutó fajlagos költség megnő, vagyis romlik a jövedelmezőség.

Igaz a termelési költségek között az 1990-es években tovább nőtt a bérek és a bérmellékköltségek nagysága. A bérköltségek elemzésekor azonban fontos hangsúlyozni, hogy azok nem értékelhetők önmagukban, hanem a termelékenység színvonalával és alakulásával összefüggésben. Nemzetközi összehasonlításban pedig a cserearányok változása, az árfolyam alakulása és az exporttermelés méretgondosságának változása jelzi - többek között - a versenyképesség alakulását. Valamennyi felsorolt tényező javulása, hatása és változásának mértéke nagyobb volt az 1990-98-as időszakban, mint a nominális bérköltség növekedése.

A reálbér-csökkentés sehol sem segítette a válságból való kilábalást, az utóbbi mindenütt a kínálat javításának, az export növelésének, a modernizáló beruházásoknak volt köszönhető. A reálbérek növekedése sehol nem volt a pénzügyi egyensúlyhiányok érdemi tényezője, s az utóbbiak csökkentése sem függött össze sehol a reálbérek lefaragásával, hanem átfogó pénzügyi konszolidációs programoknak volt köszönhető. A költségvetési deficitek leépítésében nagyrészt az állam közvetlen gazdasági tevékenységének, beruházásainak csökkentése játszott szerepet, de a maastrichti kritériumok terén történt lassú és nehéz előrehaladást elsősorban a GDP-növekedés miatti többletbevételeknek, valamint az 1986-90-es időszakban relatíve kedvező hosszú konjunktúra hatásának köszönhették az EU-országok.

A fogyasztás csökkentését a politikusok és a gazdaságpolitikusok többsége nem csak nem kívánatosnak, de alkalmatlan eszköznek is ítéli. A lakosság fogyasztása egyben a munkaerő regenerálását, a jövendő munkaerő-állomány minőségét meghatározó tényező.

Az állam szerepének, gazdaságpolitikai ösztönző funkciójának megítélése - az új tendenciák

Az állam gazdasági szerepvállalása a fejlett térségekben lényegesen átalakult az 1990-es évtizedben, de ez nem járt az állami újraelosztás visszaszorulásával. Az 1990-98-as időszakban előbb növekedett, majd mérséklődött az állami-közületi kiadások/GDP részarány, de a közhiedelemmel ellentétben 1998-ban magasabb volt, mint 1990-ben (a kivétel Japán).

Az Európai Unióban az adók és TB-járulékok együttes aránya beállt a GDP 45-47%-os szintjére, míg az adók csökkenő, a TB és nyugdíjjárulékok növekvő tendenciát mutattak általában. Az állam közvetlen gazdasági szerepvállalása általában visszaszorult, a közvetett viszont nem. Az állami tulajdon köre és volumene EU-szerte jelentősen csökkenő a privatizáció következtében, az állami vállalati beruházások visszaestek, döntően ebből adódik a közületi felhasználás aránycsökkenése. Az állam gazdaságpolitikai ösztönző, gazdasági, jogi keretfeltételeket biztosító, növekedés és egyensúly együttes ösztönzését célzó policy-mix-jének a jelentősége nem csökken, hanem növekszik.

A jövő kulcsa 3 terület fejlesztése: az egészségügy, az oktatásügy+kutatás-fejlesztés és az infrastruktúra minősége és versenyképessége. Mindkárom területtel kapcsolatban igazolt az állami gazdaságpolitika, sőt az állami szerepvállalás fontossága, igénye, jelentősége. A jóléti állam legfontosabb dilemmája éppen az, hogy miként lehet az egészségügy, a nyug-díjak és más jóléti juttatások, az oktatás és az infrastruktúra működőképességét és fejlődését biztosítani, milyen szerepet játszhat az állam ebben a jövőben és miként tudja finanszírozni szerepvállalását. Hatalmas horderejű kérdésekről, s ezek kap-csán a jóléti állam gazdaságpolitikájának, intézményrendszerének, finanszíro-zási mechanizmusának olyan átépítéséről van szó, amely hosszú távon műkö-dő-képes.

Az állami-közületi költségvetések az EU-országokban és az OECD-orszá-gokban is rendre deficitesek. (Az EU-ban Luxemburg az egyetlen kivétel.) Az állami költségvetési bevételek a növekedés lelassulása miatt reálértékben egyre lassabb ütemben nőttek, sőt a recesszió hatására visszaestek az EU-országokban. A költségvetési kiadások viszont reálértékben (is) egyre nőttek, részint az állam törvényben vagy más módon rögzített kifizetési kötelezettségvállalásai miatt, részint, mivel több területen, így az egészségügy és a jóléti juttatások terén fel-gyorsult a kiadások növekedése.

A reálbevételek stagnálása, csökkenése és a kiadások növekedése óhatatlanul tartós strukturális hiányt okozott az államháztartásban, a rendszeres deficit pedig nagy volumenű és a GDP-hez viszonyítva nagy arányú állami adósságállomány felhalmozódásához vezetett. Emiatt megnőttek a költségvetés adósságszolgálati terhei, azaz kamatfizetési és hiteltörlesztési kiadásai, így kevesebb maradt a jóléti és egyéb kiadásokra, azok további finanszírozását megnehezítette, sőt több terü-leten ellehetetlenítette.

A folyó költségvetés hiánya 1995-ben az EU-tagországok többségében a GDP-hez viszonyítva 5-7%-os arányt ért el, sőt Görögországban meg-haladta a 9%-ot. (A maastrichti megállapodás legfeljebb 3%-ban rög-zíti ennek elfogadható mértékét.) Az állam felhalmozott bruttó adósságállománya a maast-richti célkitűzések szerint legfeljebb a GDP 60%-át érhetné el, de Luxemburg kivételével valamennyi EU-országban jóval efölött van. Elengedhetetlenné vált az EU-országok költségvetésének konszolidálása, a hiá-nyok lefaragása. A hiány elvben két úton csökkenthető: a bevételek növelésével és/vagy a kiadások csökkentésével. Jelenleg ez utóbbi került előtérbe.

Az EU-országok többségében az adók és a társadalombiztosítási járulékok arányá-nak csökkentését célzó adóprogram-csomagokat kívánnak megvalósítani, ezzel egy-idejűleg azonban a kiadások szigorú felülvizsgálatára, a nagy jóléti ellátó rend-szerek alapvető reformjára kényszerülnek. A német és francia reformok abba az irányba mutatnak, hogy az indokolt juttatásokat a való-ban rászorultak számára biztosítsák, inkább azok egyes nem fenn-tarthatónak ítélt elemeit szüntetik meg. A megszorítások lényegesek ugyan, de a juttatások színvonala oly magas marad, amelyről az EU-n kívüli, illetve a Nyugat-Európán kívüli orszá-gok többségében a polgárok nem is álmodnak.

A bevételek növelése azért sem remélhető, mert a létrehozandó Gazdasági és Monetáris Unióban (EMU) az euró érték-védelmére hivatott Európai Központi Banknak szigorú monetáris politikát kell majd folytatnia, a részt vevő országoknak az eddiginél jóval nagyobb költségvetési fegyelmet kell vállalniuk. Az európai jegybank nem lesz hajlandó az állami ki-adások növekedését a közösen megállapított ütemhez képest több pótlólagos pénz-kibocsátással finanszírozni, az országok költségvetése csak a terhek újra-elosz-tásával és a tőkepiaci finanszírozással élhet a költségvetési deficit finanszí-rozá-sakor.

Az állami gazdasági, szociális szerepvállalásának átalakulása az elkövetkező idő-szakban nagy léptékű lesz az EU-ban s az OECD-országokban. Elsősorban az állam közvetlen gazdasági, termelési, beruházási tevékenysége csökken tovább, s foly-ta-tódik a nem hatékonyan működő állami tulajdon privatizálása. Az állami-közületi feladatok ellátásához, a közszolgáltatások nyújtásához nincs feltétlenül szükség állami tulajdonra. Erősödőben van ugyanakkor a modern szociális piac-gaz-daság koordináló, szolgáltató, keretfeltételeket, tisztességes piaci versenyt biztosító szabályozó szerepe az elosztási funkcióval szemben. Az állami szerepvállalás szűkítése tehát korántsem jelenti az állam kivonulását a gaz-daságból. Első-sorban a szociális piacgazdaság jogi, intézményi, politikai rendsze-rének működtetése kerül előtérbe, amiben egyre nagyobb szerepet kapnak a pol-gárok helyi, regionális szerveződései

A rugalmas munkaerő-gazdálkodás napjaink egyik kulcsproblémája a fejlett világban. A viszonylag alacsony gazdasági növe-kedési ütem, a strukturális deficitek, a nagymérvű munkanélküliség, a köz-fel-adatok finanszírozási gondjai mellett meg kell oldani a strukturális alkal-mazkodás, az integ-ráció elmélyítésének és kibővítésének és a világgazdasági ver-seny-képesség javí-tá-sának együttes feladatát is. Ezért a gazdasági érdekütközések társadalmilag elfoga-dott, elfogadható kezelési módja, a konszenzuskeresés mechanizmusa nap--jaink-ban még nagyobb jelentőségűvé válik. A szociális piacgazdasághoz tartozik minden szinten a munkavállalóknak az őket érintő döntésekkel kapcsolatos beleszólási, részvételi joga, amit a jóléti álla-mokban átfogó jogi és intézményrendszer garantál. A jóléti állam érdekegyeztetési és érdekvédelmi mechanizmusa az elmúlt évtizedek történelmi vívmánya, amely minden korábbi korszakhoz képest magasabb ütemű és kiegyensúlyozottabb gazda-sági és társadalmi fejlődést biztosított. A munkavállalók részvétele a döntésekben (Mitbestimmung) azon alapul, hogy a munkaadók és munkavállalók viszonyában fontos szerep jut az érdek-egyez-tetés-nek, a természetesen érdekkülönbségeket, sőt ellentéteket is hordozó, mégis ko-opera-tív stratégiának.

A jóléti állam nemcsak, sőt nem is elsősorban juttatásokat nyújt, hanem gaz-dasági és szociál-politikája révén biztosítja polgárai számára a jövedelemhez, a táp-lálkozáshoz, a lakáshoz jutás, az egész-ségügyi ellátásban és az oktatásban való részvétel lehetőségét, keretfeltételeit. A jóléti állam elsősorban annyiban került válságba, amennyiben diszfunkciói (például a pazarlás) erősödtek, megrendült az állam problémamegoldó képességébe vetett bizalom, és az ellátás finan-szírozása korlátokba ütközött. Csökkent az állami újraelosztás ésszerűsége (eredményessége), bürokratizmusa viszont megnőtt. Ez számos EU-országban hátráltatja a növekedés ösztönzését.

A szociális piacgazdaság része a jóléti állam, amelynek fennmaradása a gondok ellenére biztosra vehető a fejlett országokban, s kiépítése elengedhetetlen a felzár-kózni akaró visegrádi térségben. A jóléti állam parttalan kiépítése, de nagymérvű leépítése is objektív korlátokba ütközik. A jóléti gondoskodás formái sokszínűbbé válnak, s a jóléti politika megvalósításában nagyobb szerep jut a piaci módszerek kom-binációjának. Sajnos gyakran ezek sem vezetnek a költség- és árnövekedés meg-akadályozására (példa erre az amerikai egészségügy). A modern gazdaság jövője egyaránt múlik a piacgazdaság eredményességének javításán és az állami újraelosztás hatékonyságának növelésén.

Az állami szerepvállalás az EU-ban és szerte Nyugat-Európában nem leépül, hanem átépül. A nemzetállam az újraelosztásnak és a jóléti rendszerek működésének kerete, garanciája marad. Mindeközben a pol-gárok azt remélik, hogy nem kell búcsút venniük sem a jóléti államtól, sem a jó-léttől.

Jegyzetek

1. A háttérben a termeléskitelepítés is közrejátszott. (F.P.) vissza
2. 1998-ban és 1999-ben az EU-ban is jelentősen, 1, illetve 0,6 százalékponttal gyorsabban nőtt a magánfogyasztás, mint a GDP. vissza

Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624,  E-mail: vki@vki.hu

© 2005-2011 MTA VKI