|
|||
 |
|||
|
|||
 |
|||
 |
|
||||||
 |
|||||||
 |
|||||||
               
  
|
Rövid angol nyelvű szakmai profil Publikáció: Kiválasztott európai országok modernizációs törekvéseinek elemzése A kutatást vezette és az összefoglalót írta: Kiss Judit A kutatásban részt vett és az esettanulmányokat készítette:
A kutatás a Gazdasági Minisztérium megbízásából készült I. A kutatás célja A XXI. század első évtizedében a magyar gazdasági stratégia kulcskérdése, hogyan sikerül a transzformációt immáron befejező magyar gazdaságot tartósan magas, az európai centrum utoléréséhez elengedhetetlen gyors növekedési pályán tartani, s a perifériából a centrumba vezető gazdasági és társadalmi modernizációt végrehajtani. Következésképpen a 2000 júliusa és 2001 márciusa között folyt kutatás célja az alábbi volt: 8, korábban perifériás, illetve félperifériás kis európai ország, illetve régió (Finnország, Görögország, Írország, Portugália, valamint Észtország, Lengyelország, Szlovénia, illetve Katalónia) példáján
A kiválasztás szempontja az volt, hogy olyan országokat mutassunk be, amelyek adottságaik (például terület, népességszám, földrajzi fekvés, természeti tényezőkkel való ellátottság, országméret, világgazdasági helyzet) révén hasonlítanak Magyarországra, illetve az általuk bejárt fejlődési-modernizációs pálya alkalmazható, követhető tanulságokkal szolgál a magyar felzárkózási, modernizációs stratégia számára. II. A kutatás módszertana Bár a vizsgálat tárgyát képező országok a közös vonások - viszonylag kis országméret és belső piac, erőteljes világgazdasági nyitottság és függés, markáns külgazdasági (export) orientáció és alkalmazkodási kényszer, "policy taker" pozíció, az Európai Unióhoz mint modernizációs horgonyhoz való kapcsolódás - ellenére eltérő sebességű és jellegű fejlődési utakat jártak be, az összehasonlíthatóság érdekében kutatásunk egységes szempontok alapján történt. A kutatás kiindulópontjaként került sor a pre-take-off időszak, vagyis az illető ország gazdasági, társadalmi öröksége, meghatározottsága, vagyis az indulási feltételek vizsgálatára. Ez a már EU-taggá vált országok (Finnország, Görögország, Írország, Portugália, illetve Katalónia) esetében a csatlakozást megelőző időszak, míg az átmeneti országok (Észtország, Lengyelország, Szlovénia) esetében a rendszerváltás időszakának, illetve az EU tagságra való felkészülési időszaknak az alaposabb és célirányos vizsgálatát jelentette. Ugyanakkor szinte minden esetben kitértünk az ezt megelőző történelmi időszakok vizsgálatára is, mivel kutatásaink során beigazolódott az a hipotézis, hogy a történelmi múlt, a múltbeli kötődések és függőségi viszonyok, a már elért gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális fejlettségi szint alapvetően meghatározzák a felzárkózás ütemét és sikerét. A kutatás következő része feltárta a felzárkózás sikerének, illetve kudarcának tényeit, bizonyítékait, elemezvén a megvizsgált ország jelenlegi állapotát, az elért fejlettségi szintet, a bekövetkezett strukturális változásokat, az elért nemzetközi versenyképességet, vagyis a perifériából a félperifériába, illetve a félperifériából a centrum felé vezető utat. Kutatásunk gerincét annak a kérdésnek a megválaszolása képezte, hogy hogyan sikerült a fenti eredményeket elérni, a take off-ot megvalósítani? Milyen gazdasági és politikai feltételekre, milyen kritikus tömegre, illetve időtávra volt szükség a felzárkózáshoz? Milyen szerepet játszottak az alábbi tényezők a felzárkózásban, illetve annak elmaradásában:
A fentiek ismeretében került sor az alkalmazott gazdaságpolitika (policy mix) értékelésére, gazdasági hatékonyságának és társadalmi hatásának vizsgálatára, a felzárkózás, illetve a kudarc nyerteseinek és veszteseinek nevesítésére, valamint a magyar modernizációs stratégia számára levonható tanulságok megfogalmazására. III. A kutatás legfontosabb eredményei 1. A pre-take off időszak vizsgálata egyértelművé tette, hogy azok az országok voltak sikeresek a felzárkózásban és a modernizációban, ahol az indulási alapok jobbak, kedvezőbbek voltak. Az alapokat azonban nemcsak a már addigra elért gazdasági fejlettségi szint és intézményi rendszer jelentette, hanem történelmi, politikai, társadalmi, kulturális, sőt lélektani meghatározottságok is. Az induló pozíció tehát döntő jelentőségűnek bizonyult a fejlettségbeli szintkülönbség ledolgozásában: bebizonyosodott, hogy a fejletlenebb országoknak a fejlettekhez képest még ahhoz is többet kellett teljesíteniük, hogy megtartsák eredeti pozíciójukat. A felzárkózás szinte minden esetben olyan mértékű teljesítményt igényel, hogy megvalósítása aligha képzelhető el extra belső vagy külső impulzusok nélkül. Ez lehet radikális politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás, mint a rendszerváltó országok esetében, vagy a világgazdaságba való erőteljes integrálódás, egy fejlettebb országcsoporthoz (EU) való intézményes kapcsolódás, a külföldi tőke vagy az EU-transzferek szerepe, illetve a felsorolt tényezők együttese. 2. Mint ahogy a transzformációt is eltérő módon és sebességgel hajtották végre az egyes rendszerváltó országok (gondoljunk csak a sokk-terápiát alkalmazó Lengyel-országra, a gyors privatizálást és átalakulást alkalmazó Magyarországra és Észtországra, vagy az óvatos és fokozatos gazdasági átalakulást végrehajtó Szlovéniára), ugyanúgy a felzárkózást és a modernizációt is eltérő sebességgel, módon és eredménnyel hajtották végre a vizsgált országok. A leglátványosabb fejlődést a vizsgált országok közül Finnországnak sikerült elérnie, amely 1945 és 1970 között a perifériából a félperifériára jutott, a világgazdaságtól elzárt agrárországból iparilag fejlett országgá vált, majd pedig napjainkra a világ élmezőnyébe került: jelenleg a világ versenyképességi rangsorában Finnország a 3. helyet foglalja el és egy főre eső GDP-je hasonló az USA-éhoz. Finnország a bizonyíték arra, hogy kis, nyersanyagban és tőkében szegény, függő ország is kitörhet a perifériás létből és a centrumhoz tartozhat, sőt akár az élmezőnybe is kerülhet. Ha szerényebb mértékben, de ugyanezt bizonyítja Írország esete is. Portugália esetében pedig az a különlegesség, hogy itt egy hajdani gyarmattartó centrumországnak sikerült az EU-tagság révén periferiális helyzetéből ismét a centrum felé közelíteni. 3. A modernizációs kísérletek vizsgálata azt mutatja, hogy nincsenek egyértelműen csak sikeresnek, vagy csak kudarcnak elkönyvelhető esetek, hiszen a sikerességnek is vannak árnyoldalai (például a kereskedelmi mérleghiány vagy az eladósodottság növekedése, a jövedelmi és regionális különbségek emelkedése), míg a sikertelen kísérleteknek is lehetnek sikeres elemei (például a konvergencia-kritériumok teljesítése Görögországban). Ráadásul - mint ahogy azt Portugália példája mutatja - a felzárkózás sem egy állandó lineáris előrehaladási folyamat; több, rövidebb - konjunkturális és strukturális jellegű - felzárkózási szakaszból állhat, s az egész folyamatot megtorpanások és visszaesések szakíthatják meg. Ráadásul vannak olyan fejlődési szakaszok (például a tudásalapú gazdaság felé vezető út), amelytől nem lehet feltétlenül gyors és látványos sikereket várni. A felzárkózás és a modernizáció mindenképpen időigényes folyamat1, s a szükséges időtáv nehezen prognosztizálható2. 4. A felzárkózásnak csak egyik eleme lehet a tartós gazdasági növekedésen alapuló utolérés, amelyet igen sokszor konjunkturális elemek segítenek. Nem lehetséges ugyanis modernizáció a gazdaság makro- és mikroszerkezetének strukturális átalakulása, a technológiai fejlődés, valamint az illető ország nemzetközi versenyképességének erősödése, valamint a társadalom és a környezet állapotának javulása nélkül. Vagyis egy ország sikerességét csupán a gazdasági növekedési ütemmel nem lehet mérni, szükség van a strukturális átalakulás, a gazdaság és a külkereskedelem szerkezeti változása, a vállalati szféra, a külső és belső pénzügyi helyzet, a világgazdasági pozíció és versenyképesség, valamint a lakosság állapota alakulásának3 a nyomon követésére is. Önmagában a gazdasági mutatók javulása még nem jelent modernizációt, legfeljebb csak az arra való képesség javulását. Emellett a gazdasági növekedést úgy kell megvalósítani, hogy ne veszélyeztesse a gazdasági stabilitást, s mind társadalmi, mind pedig ökológiai szempontból hosszú távon is fenntartható legyen. 5. A világgazdaság jelenlegi, globalizációnak nevezett fejlődési szakaszában, amikor a termelési tényezők - az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő, a tőke és a pénz - mozgásának mértéke és kiterjedése minden eddigi mértéket felülmúl és a transznacionális vállalatok hálózatának terjedése és kiteljesedése sohasem látott méreteket ölt, a modernizáció elképzelhetetlen az ezen folyamatokból való kimaradás mellett. Elsősorban azoknak az országoknak sikerült tartós növekedési pályára állniuk és fejlettségbeli különbségeiket ledolgozniuk, akik:
Éppen a jelenleg élenjáró Finnország 60-70-es évekbeli gazdaságtörténete a bizonyíték arra, hogy a világpiactól való elzárás/elzárkózás (a biztos szovjet piac elkényelmesítő és a világpiactól elzáró hatása, valamint a zárt, erősen oligopolizált belső piac) ideig-óráig eredményezhet gazdasági növekedést, de konzerválja az egyoldalú függést és a torz struktúrát. Ugyanakkor van példa arra is (nevezetesen Szlovéniáé), hogy egy ország fokozatos liberalizáció és struktúraátalakítás, lassú privatizáció, megfontolt külföldi tőkebeengedés mellett - alapvetően a hazai gazdaság megerősítésével, a sikeresen és nyereségesen működő ágazatok hazai kézben tartásával, az erős hazai középrétegre támaszkodva - tudott gazdasági növekedést és fejlődést elérni5. 6. A világgazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában, vagyis a tőke, a technológia és az információ viharos gyorsaságú áramlása mellett, valamint a lejátszódott szervezeti átalakulások következtében leértékelődik egy ország méretének a jelentősége, vagyis a kis országok helyzeti hátránya csökken, sőt lehetőségeik nagyobb rugalmasságuk következtében még nőhetnek is (például a piaci rések kitöltése révén). Ugyanakkor a kis országok - a szűk belső piacból fakadó export-orientációs kényszer következtében - sokkal jobban rá vannak szorulva, hogy betartsák a világpiaci játékszabályokat s a világban tekintélyre tegyenek szert, illetve megtartsák jóhírüket. A fenti változások mellett azonban továbbra is számolni kell a kis országok külső sebezhetőségével, amelyet megbízható, de rugalmas makroökonómiai politikával, külső és belső stabilitással, hatékony és rugalmas hazai piac kialakításával csökkenteni lehet. A külső sebezhetőség mértékét ugyanakkor növeli, hogy az országok többségében a modernizációt - mint ahogy azt majd látni fogjuk - alapvetően külső tényezőkre (külföldi tőke, multinacionális vállalatok, EU) támaszkodva lehetett végrehajtani. 7. A sikeresen modernizálódó kis országok gazdasági fejlődésük során eljutottak vagy eljutnak a "termelési tényezők vezérelte növekedéstől" (vagyis, amikor a munkaerővel, a földdel, a nyersanyagokkal vagy a tőkével való ellátottság határozta meg a szakosodást) a "beruházások vezérelte növekedésen" keresztül (ahol a gazdaság tőkefelhalmozási képessége és tőkeellátottsága a meghatározó tényező a versenyképesség szempontjából) az "innováció vezérelte növekedésig", ahol a versenyképesség-javulás fő forrása a belföldi K+F és az innovációs tevékenység. A harmadik szakasz országai a legfejlettebb országok. Közéjük tartozik ma már Finnország is, amelynek 20-25 év alatt sikerült az első szakaszból (amikor még elsősorban fa- és papíripari termékek gyártására és exportjára szakosodott) a második szakaszba eljutnia (amikor is már könnyű- és gépipari termékeket exportált nyugati piacra), majd pedig a 90-es évek elején a harmadik szakaszba lépett, amikor is az innováció és a K+F került a gazdaságpolitika középpontjába. Ez az a szakasz, amikor a korábbi technológiát importáló s azt adaptáló országok maguk is technológiafejlesztőkké és technológiaexportőrökké válnak. 8. A perifériából a félperifériába, illetve abból a centrum felé mozdulás magával hozza az ország függési viszonyainak, illetve azok jellegének változását, az egyoldalú függéstől a kölcsönös függés, illetve a mások függővé tételére való képesség felé való elmozdulást. Írország, illetve Görögország példája ugyanakkor azt is mutatja, hogy a gazdasági fejlődés beindulása nem jár azonnal együtt a függőségi viszonyok megváltozásával, hiszen mindkét ország megtartotta egy függő ország bizonyos jellemzőit. 9. A vizsgált országok mindegyikében a siker meghatározó tényezője volt a külföldi tőke beáramlása és a külföldi beruházások. Ezek kezdetben az importált input-ok összeszerelésével és exportjával voltak kapcsolatosak, majd a munkaintenzív iparágakban (Írország, Portugália), később pedig a technológiaintenzív ágazatokban (Finnország) valósultak meg, s jelentős termelés- és exportnövelő, piaci kapcsolatbővítő, illetve szerkezetátalakító, valamint technológiafejlesztő és innovatív hatással jártak. A külföldi tőke felzárkózásban játszott szerepét mutatja, hogy Írországban a GDP és a GNP különbsége mintegy 14%-os. A kedvező hatások mellett azonban meg kell említeni, hogy igen sok országban (például Írország) a külföldi tőke beáramlása és tevékenysége szerkezeti dualizmus kialakulásához vezetett. Vagyis a hazai vállalatok szinte kizárólag a hagyományos iparágakban, kevésbé fejlett technológiával és alacsonyabb világpiaci versenyképességgel működnek, míg a modern, fejlett és magas világpiaci versenyképességgel rendelkező szektorokat a multinacionális vállalatok uralják. Az országtanulmányok azt mutatják, hogy amint egy kevésbé fejlett országban a fejlődés motorjává a külföldi (transznacionális) vállalati szféra válik, akkor a hazai szférában rendkívül megnehezül a tőkefelhalmozás, ellehetetlenül a fejlődés, s nem tud erős hazai középréteg kialakulni. Valójában a hazai szféra jövője attól függ, hogy mennyiben képes a multinacionális vállalatok teremtette/diktálta munkamegosztásba bekapcsolódni s az általuk teremtett hálózat adta lehetőségeket kihasználni. Emellett az egyes modernizációs utak tanulmányozása azt mutatja, hogy minden piacnyitó, a külföldi tőkét beengedő, kis és kevésbé fejlett országban megfigyelhető - a fenti duális struktúrán kívül - a kisvállalkozások sokasodása, ami a munka- és megélhetési lehetőség nélkül maradottak egyetlen megélhetési próbálkozása marad. A külföldi tőkét az egyes országok alábbi jellemzői vonzották:
10. Az országok felzárkózásában jelentős szerepet játszó másik külső tényező az EU-csatlakozás, illetve az e melletti döntés (Finnországban és Görögországban) és az ezt előkészítő stratégia, valamint az EMU-tagság, illetve ezeknek a lehetősége, elérhető közelségbe kerülése volt. Egyrészt az EU-tagság elnyerése érdekében a tagjelölt országok olyan lépéseket, intézkedéseket tettek meg, amelyeket anélkül is meg kellett volna tenniük, de a tagság előbbre hozta/kikényszerítette, illetve feltételül szabta ezek megvalósítását. Ilyen volt a tagság feltételéül szabott kereskedelemliberalizáció és nyitás, amelyet például Írország már a jóval a csatlakozás előtt megkezdett és magas fokra vitt, ugyanakkor ez még önmagában nem vezetett felzárkózáshoz. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik a konvergenciakritériumok teljesítése, amelyben például az egyébként kevésbé dinamikusan növekvő és strukturális problémákkal küzdő Görögország teljesített olyan sikeresen, hogy EMU-taggá tudott válni. A fentiekhez hasonló modernizációs hatással járhat a tagjelölt kelet- és közép-európai országok csatlakozási feltételeinek teljesítése is (például az acquis communautaire átvétele, a piacgazdaság kiépítése, a privatizáció, a kereskedelem liberalizálása, a demokrácia fejlesztése). Az EU-tagság másik modernizációs hatása pedig a tagság elnyerése után következett be a taggá vált országokban. Az EU-transzferek esetében egyértelmű volt a kevésbé fejlett, következésképpen az EU költségvetése által kedvezményezett országok haszna, hiszen igen sok esetben - például Írországban - GDP-jük 6-8%-át kapták meg a taggá vált országok EU-transzferek formájában. Portugália például 1989-93 között 8,45 milliárd eurót kapott a strukturális alapokból, 1994 és 1999 között pedig 13,98 milliárd eurót, vagyis mintegy 1400 euró esett egy portugál lakosra. A transzferek felhasználásában azonban jelentős különbségek voltak a kedvezményezettek között. Azok az országok profitáltak legtöbbet, akik a transzfereket az infrastruktúrára, a beruházásokra, az emberi erőforrások fejlesztésére, oktatásra, egészségügyre és a gazdaság versenyképességének javítására használták fel (például Írország, Portugália, Spanyolország), míg Görögország az EU-ból érkező pénzeket nem a GDP növekedését eredményező módon használta fel. Az EU-transzferekkel ellentétben a kibővült és egységes piac nem volt egyértelműen előnyös a kevésbé fejlett országok számára: igen sok esetben a tagság után erőteljes kereskedelmi mérleg-romlás következett be (például Portugáliában vagy Görögországban az agrárkereskedelem esetében). Mindkét országban az Unióval folytatott kereskedelem deficitjét csak 30%-ban kompenzálták az EU-transzferek. Hozzá kell tenni, hogy elsősorban azokban az országokban következett be piacvesztés és a hazai vállalatok pozícióvesztése, ahol a tagság utánra halasztódott a kereskedelem liberalizálása (mint például Portugáliában), ahol protekcionista, a hazai piacot védő gazdaságpolitikát folytattak (Görögország), illetve ahol már a korábbi gazdasági növekedés is importigényes volt (például Írországban), vagy ahol a versenyképességi különbségek következtében az EU-áruk kiszorították a hazait a belső piacról. Pozitív üzenet Magyarország számára, hogy jelentősebb kereskedelmi mérleg-romlás ott nem következett be (például Írország), ahol már a tagság elnyerése előtt végrehajtották a nyitást és a kereskedelem liberalizálását. Pótlólagos hatásként említhető, hogy az EU-tagság, illetve annak lehetősége szinte valamennyi ország esetében a tőkevonzó képesség további emelkedésével, illetve növekvő tőkebeáramlással járt együtt: Portugália esetében például, míg 1986-ban, vagyis a csatlakozás évében az éves működőtőke-beáramlás a GDP 0,5%-át tette ki és a bruttó beruházások 2,5%-át fedezte, addig 1990-ben a megfelelő arányszámok 3,8, illetve 14,0% voltak. Különösen a spanyol tőkebeáramlás nőtt meg erőteljesen. A tőkebeáramlást elősegítette az EU-transzferek finanszírozta programok hatására bekövetkező javuló profitkilátás. Összességében a vizsgált országok esetében egyértelmű volt, hogy az EU-tagság hozzájárult ahhoz, hogy a taggá vált országokban az egy főre eső GDP közeledjék az EU-átlagához (Írországban például már mintegy 7%-kal meghaladta az EU-átlagot, holott a csatlakozáskor alig több mint a felét tette ki, akárcsak Magyar-ország esetében). Mivel az EU-transzferek jelentős részét infrastrukturális beruházásokra fordították, ez jelentős mértékben hozzájárult az országok modernizációjához. 11. A sikeres felzárkózás és modernizáció belső tényezői közül valamennyi ország esetében meghatározó volt a humán tényező, nevezetesen a munkaerő ára, minősége, termelékenysége, adaptivitása, tanulási készsége, innovatív képessége, teljesítményorientáltsága, mobilitása és a munkaerőpiac rugalmassága: Írország példája azt bizonyítja, hogy az ír versenyképesség egyik leglényegesebb összetevője a bőségesen rendelkezésre álló, viszonylag magasan képzett, olcsó, alacsony szervezettségű és együttműködő munkaerő volt. Természetesen a munkaerő minőségét, összetételét alapvetően a nemzeti oktatás és szakképzés állapota, illetve az ide irányuló beruházás határozza meg. A sikeresen modernizálódó országok mindegyike időben felismerte az oktatás és a szakképzés mással nem helyettesíthető fontosságát. Írországban 1997-ben a 20-24 éves korosztálynak már 75%-a érettségizett és 50%-a pedig felsőfokú oktatásban részesült. A modernizációt sikeresen megvalósító országokban felismerték, hogy a "tudásalapú társadalom" alapja a "tanuló társadalom" (Finnország). Mind az oktatásnak, mind pedig a szakképzésnek, az egymásra épülő képzési formáknak a piac, illetve a világpiacon helytállni igyekvő vállalatok igényeihez kell igazodnia, amely egyre inkább a feladatorientált, specializált tudású szakembereket keresi. Finnország sikerének egyik titka éppen az volt, hogy oktatási, képzési rendszere szorosan követi a gazdaság, illetve az innovációs rendszer igényeit s Finnország még mindig olyan ütemben gyarapítja szellemi tőkéjét, mint ahogyan azt a felzárkózási szakaszban tette. Az oktatás és a képzés mellett a felzárkózáshoz és a modernizációhoz, az innováció vezérelte növekedés megvalósításához elengedhetetlen a kutatás és fejlesztés, valamint a technológia-fejlesztés kiemelt kezelése. Finnországban 1998-ban a K+F ráfordítások a GDP 2,92%-át tették ki, Írországban 1,43%-át, Szlovéniában 1,4%-át, Lengyelországban azonban csupán 0,76%-át. 12. Az egyes országok felzárkózása és a modernizáció mindenütt a makro- és a mikrostruktúra átalakulásával, szerkezeti modernizációjával, strukturális váltással járt együtt. Ez a hagyományos gazdasági ágak (bányászat, mezőgazdaság, nyersanyag- és munkaintenzív iparágak) fokozatos termelési, foglalkoztatási és külkereskedelmi arányvesztését jelentette a magas hozzáadott értékű, technológia- és tudásintenzív iparágak, illetve a szolgáltatások javára6. Egyes országok (például Lengyelország) vizsgálata azt mutatja, hogy a strukturális problémák nem megkerülhetők, megoldásuk korlátlan ideig nem elodázható. A sikeresen modernizálódó és rendszerváltó országokban a makrostruktúra átalakulása mindenütt a vállalatszerkezet, vagyis a mikrostruktúra, és az intézményrendszer átalakulásával, korszerűsítésével, racionalizálásával együtt következett be. Sőt egyes országokban a mikrostruktúra átalakulása, világgazdasági és világpiaci vagy EU-integrációja megelőzte a gazdaság egészéét. Egyértelművé vált, hogy vállalati szintű átalakulás nélkül nincs sikeres transzformáció és modernizáció. 13. A sikeresen modernizáló országokban határozottan kivehető az állam megváltozott szerepe, már csak azért is, mivel a globalizáció és a multinacionális vállalatok az állam tevékenységének szelektív korlátozását igénylik, s a túlzott állami szerepvállalás akadályozza a versenyképesség növekedését. Az állam tulajdonosi szerepe a transzformáció gerincét és a modernizáció feltételét jelentő privatizáció kibontakozásával és kiteljesedésével egyre szűkebb területre koncentrálódik. Ugyanakkor egyes rendszerváltó országokban (például Lengyelországban) megfigyelhető a gazdaság kettészakadása, egy dinamikusan fejlődő magánszektorra és a lemaradó ágazatokat felölelő állami szektorra. A tulajdonosi szerepen túl visszaszorul az állam újraelosztó, támogató és közvetlen irányító szerepe is. Ugyanakkor a sikeres modernizációt végrehajtó országokban az államnak továbbra is jelentős kezdeményező, fejlesztő szerepe van az alábbi területeken:
Természetesen az intézményrendszernek, a gazdaság szabályozó és ösztönző rendszerének az állam megváltozott szerepéhez kell igazodnia. 14. A vizsgált országok esetében bekövetkezett gazdasági modernizációban igen nagy szerepe volt a társadalmi tényezőknek. Nevezetesen:
Vizsgálataink szerint a társadalmi kohézió azokban az országokban volt nagyobb, ahol:
A társadalmi kohézió és konszenzus fontosságát mutatja, hogy Görögországban például ennek a hiánya vezetett az 1986-90-es stabilizációs kísérlet kudarcához. Ugyanakkor a finn siker egyik titka pedig éppen a lutheránus értékekre épülő társadalmi szolidaritás volt, az állandó konszenzusra törekvés, a modernizációt és a liberalizációt támogató erős társadalmi egyetértés. A szakszervezetekkel és a munkaadókkal való párbeszédnek volt köszönhető, hogy Portugáliában az infláció mértékét az 1992-es 11%-ról 1999-re 2,2%-ra sikerült csökkenteni. A társadalmi konszenzus megteremtéséhez Portugáliában az is hozzájárult, hogy a lakosság etnikai, nyelvi, kulturális és vallási szempontból nagyjából egységes. 15. A gazdasági és társadalmi tényezők mellett a sikeres modernizációban és a növekedési pálya kialakításában igen nagy szerepe volt - és egyre inkább lesz - az ún. metagazdasági tényezőknek. Ilyenek a jogviszonyok, a jogbiztonság, az államigazgatás és állami szabályozás, a politikai stabilitás, a gazdaságpolitika kiszámíthatósága, a jogállami stabilitás, a társadalmi biztonság, az állam és az állampolgárok kiegyensúlyozott, kiszámítható viszonya, a kormány ígéretei és tettei közötti összhang, a kormányon belüli konszenzus, a demokrácia fejlettsége. Finnország gazdasági sikereiben igen jelentős szerepet játszott a lutheránus etika és a természetnek való kiszolgáltatottság miatt kialakult erős közösségi tudat, a nemzeti kohézió, a bátorság, a szívósság, a munkabírás, a tűrőképesség. Mindezekből az következik, hogy a fenti tényezők hiánya vagy működésképtelensége, illetve olyan tényezők megléte, mint például a gazdasági tehetetlenség, a politikai instabilitás stb. visszavethetik a beindult modernizációs folyamatot. 16. Természetesen a gazdasági felzárkózás és a modernizáció nem jelenti az illető ország egész társadalma helyzetének azonnali kedvezőbbé válását. A sikeres modernizációt végrehajtó országok példája ugyanis azt mutatja, hogy - nem utolsó sorban a külföldi tőke beáramlása hatására - jelentős feszültségek keletkeztek a jövedelmi és a regionális különbségek emelkedése, a társadalmi polarizáció és az esélyegyenlőség csökkenése következtében. Az így létrejövő társadalmi és területi dezintegráció pedig veszélyeztetheti a már elért modernizációs szintet, illetve annak emelését. Az országtanulmányok egyértelművé tették, hogy nincs gazdasági fejlődés, gazdasági integráció a társadalom, az emberek "fejlődése", a társadalmi integráció megvalósulása nélkül és feszítő regionális különbségek közepette. Nem véletlen, hogy Finnország az Európai Unió, Szlovénia pedig az átalakuló országok regionálisan legkiegyenlítettebb országai közé tartoznak. Ráadásul az is megállapítható, hogy a társadalmi és regionális különbségek kisebbnek érződnek a társadalmi kohézió és szolidaritás feltételei között. Portugália példája pedig azt mutatja, hogy a regionális és társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződésének okozója lehet, ha valamely eredetileg és adottságai révén agrárország - az iparosításra koncentrálva - elhanyagolja a mezőgazdaság és a vidék fejlesztését. A fentiekből az következik, hogy az egyes országok fejlettségi szintjének emelkedése és modernizációja elképzelhetetlen hatékony társadalompolitika nélkül. Ennek feladata, hogy egyenlőséget és szociális védelmet biztosítson az embereknek: egyenlőséget a társadalmi szolgáltatásokhoz való hozzáférést illetően, szociális védelmet pedig a javak és szolgáltatások redisztribúciója révén. Ugyancsak feszültség forrása lehet, hogy mire költsék a beinduló gazdasági növekedés eredményét. Finnországban például egyetértés alakult ki, hogy a kezdődő gazdasági növekedés minél nagyobb részét oktatásra fordítsák a jólét gyorsabb növelése helyett. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Finnországnak sikerült a második szakaszból a harmadikba jutnia. Írországban a költségvetési többletet - az államadósság finanszírozása mellett - a jövő számára tartalékolt nyugdíjalapokba ("pension funds for the future") fektetik. Észtországban a privatizációs bevételeket egy Stabilizációs Tartalékalapba különítik el, amelyből a reformokat, illetve a hosszú távú beruházásokat finanszírozzák. A fenti példák azt mutatják, hogy érdemes bizonyos rövid távú előnyökről lemondani a hosszabb távú hasznok érdekében. 17. A gazdasági és társadalmi átalakulással, az oktatás és képzés előtérbe helyezésével párhuzamosan bekövetkezik/bekövetkezhet a tudati szféra lassú, de jelentős átalakulása. Ennek középpontjában a materiális értékorientációról a poszt-materiális értékorientáció felé való elmozdulás áll. Míg a materiális értékorientáltság a fejlődést kizárólag gazdasági, hatékonysági kérdésként kezeli, s más fejlődési célok (egyéni jogok, életminőség) kevésbé fontosak, nagyfokú az individualizmus és a döntéshozatalban csekély az együttműködésre való törekvés, addig a poszt-materiális értékorientáció a gazdasági hatékonyságnál fontosabbnak tartja az életminőséget, a környezetvédelmet, a demokráciát, a kisebbségek védelmét és a civil kezdeményezést. IV. A kutatás keretében készült tanulmányok jegyzéke
|
|
 |
||||
Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624, E-mail: vki@vki.hu |
|||||||
© 2005-2011 MTA VKI |
|||||||
