Kiss Judit:
A nemzetközi kereskedelem, mint a magyar gazdaság mozgásterét meghatározó tényező

A világkereskedelem tendenciái

A világkereskedelem volumenének növekedési üteme 90-es évek átlagában kb. 1-2 százalékponttal alacsonyabb volt, mint az előző évtizedekben, évi átlagban 6%-kal bővült. A világ GDP-jénél sokkal egyenetlenebbül alakult. Bővülése 1990-93-ban és 1998-99-ben 4% körül volt, 1994-97-ben 6-10% között, majd 2000-ben valószínűleg elérte a 12%-ot. (Az ütemcsökkenés ellenére rohamosan nő az exportnak a GDP-hez viszonyított aránya: a fejlett országokban 1985 és 1997 között 16,6%-ról 24,1%-ra, a fejlődő országokban 22,8-ről 38%-ra.) Kérdés, hogy a világkereskedelem bővülésének lassulása tendenciává válik-e, avagy csak átmeneti jelenséggel állunk szemben. Amennyiben lassulási tendencia kezdene kibontakozni, akkor ez azt jelentené, hogy a kereskedelembővülés tartalékai - mint például a multinacionális vállalatok tevékenysége, a termeléskitelepítések, az egyes országok magas nyitottsági szintje - kimerülőben vannak, vagyis a világkereskedelem kevésbé lesz képes azt a gazdasági növekedést katalizáló hatást kifejteni, amit a múltban. Hogy a világgazdaság egyébként meglévő rizikótényezői ne törjenek a felszínre, s ne okozzanak nagy(obb) világgazdasági válságot, szükség van a világkereskedelem bővülését akadályozó tényezők lebontására. A nemzetközi kereskedelem 2000. évi megugrását az USA kereslete, az ázsiai gazdaságok kilábolása a válságból és a GATT Uruguayi Fordulóján elfogadott kereskedelemliberalizációs intézkedések okozták. A századvégen - 1999-ig - Mexikó valamint az ázsiai újonnan iparosodók és Kína kereskedelme volt a legdinamikusabb.

1997 és 2000 között a világkereskedelembe kerülő termékek árai - az olajárak drasztikus emelkedése ellenére - csökkentek. A késztermékek dollárban kifejezett árának csökkenése az irodai és telekommunikációs eszközök áresésének, a dollár euróval szembeni erősödésének és a legfőbb termelő országok alacsony inflációjának tudható be. A kilencvenes évek végére az olajon kívüli nyerstermékek árai 10 éves mélyponton voltak, (1997 januárjától 2000 elejéig közel 40%-kal (!) zuhantak).

A világkereskedelem értékének vizsgálata azt mutatja, hogy a 90-es években a világkereskedelem bővülésének motorja a fejlődő országok voltak: 1990 és 1999 között (folyó áron) kereskedelmük kétszeresére nőtt, míg a fejletteké csak másfélszeresére, a kelet- és közép-európai országoké 1,2-szeresére. (A magyar eredmények egyedülállóak: az export 2,6-szorosára, az import 3,2 szeresére emelkedett.) Az áresés miatt a világexport értéke 1998-ban 1,6%-kal csökkent, 1999-ben 3,5%-kal emelkedett.

A világkereskedelem relációs struktúrájának vizsgálatából kiemelendő, hogy a fejlett országok csoportján belül az USA részaránya 1990 és 1999 között 15-ről 16,6%-ra emelkedett, Európáé 46-ról 41-re csökkent. Jelentősen nőtt az ázsiai országok súlya (17-ről 22%-ra), kissé nőtt Latin-Amerikáé, míg Afrika tovább marginalizálódott. Magyarország súlya a világexportban 0,28%-ról 0,44%-ra nőtt. Az EU-n belüli kereskedelmet nem számítva 1999-ben a legfőbb exportőrök: EU (18,9%), USA (16,4%), Japán (9,9%), Kína (4,6%), Hong Kong (4,1%), Dél-Korea (3,4%), Mexikó (3,2%). Magyarország a 28. helyen állt. A regionális integrációkon belüli kereskedelem aránya a teljes exporthoz képest növekvőben van. A gazdasági fejlett országok integrációs csoportosulásaiban az intra-regionális kereskedelem aránya a 90-es évek végén 50-66%, a fejlődő országok fontosabb csoportosulásai esetében 20-25%.

Az árustruktúrát tekintve rohamosan nő az ipar, az ipari késztermékek (SITC 5-8) aránya (1980: 54%, 1997: 75%). A fejlett országokban ez az árucsoport teszi ki a kivitel négyötödét, de fejlődőknél is jelentőssé vált: a 17 év alatt 20%-ról 67%-ra nőtt a súlya! A kelet- és közép-európai átmeneti országokban a késztermékek aránya alig változott és a fejlődők átlagához képest 10 százalékponttal alacsonyabb.

Míg 1990 és 1998 között a világ áruexportja 1,57-szeresére nőtt, a szolgáltatásexportja 1,69-szeresére. Az évtized végén azonban a szolgáltatásexport lassabban bővült, mint az áruexport. A világ szolgáltatásexportjának ľ-ét a fejlettek adják, kismértékben csökkeno részaránnyal.

Kiemelendő, hogy a működőtőke-kivitel a kilencvenes években több mint kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az árukivitel, 4-szeresére emelkedett. A fejlett országok szerepe a célországok között az 1997. évi 58,5%-ról 2000-re 80%-ra emelkedett, ezzel megközelítette az 1980 előtt jellemző arányt.

A világkereskedelem növekedési üteme a jövőben továbbra is meg fogja haladni a világtermelését, bár elképzelhető, hogy az ütemkülönbség csökken, amennyiben a transznacionális vállalatokon belüli és közötti forgalom növekedési üteme csökken, amennyiben fennmaradnak a felesleges termelői kapacitások és csökkennek a termeléskitelepítések. A világkereskedelem alakulását - a globalizáció és a transznacionális vállalatok már elért pozíciója következtében - a múltbélinél kevésbé fogja az egyes nemzetgazdaságok teljesítménye meghatározni, legalább ekkora szerepet fognak játszani a szaporodó regionális csoportosulások, a vállalatfelvásárlások és fúziók, valamint a transznacionális vállalatok teljesítménye. Az USA gazdasági helyzete azonban döntő jelentőségűnek bizonyulhat. A nemzetközi szolgáltatások legalább az áruforgalommal megegyező ütemben fognak nőni, a működőtőke-áramlás és különösen a pénzügyi áramlás növekedési rátája azonban továbbra is meg fogja haladni a kereskedelemét. A nemzetközi szervezetek prognózisai szerint a világkereskedelem 2001-ben 8%-kal, az azt követő években 6,8% körül fog bővülni. (Ha ez bekövetkezik, a növekedés gyorsabb lesz, mint a 90-es években.) A fejlődő országok kereskedelme évi 8,5, a fejletteke 6,5%-kal nőhet. Előbbieknél az import, utóbbiaknál az export lesz a dinamikusabb, de az eltérés nem jelentős. Annál inkább az átmeneti országokban, ahol az import 7,8, az export 6,4%-os emelkedését várják. (Az ázsiai és latin-amerikai fejlődő országok külkereskedelme akár évi 10%-kal is bővülhet.) Az előrejelzések szerint a kereskedelmi cserearányok újra a fejlettek javára javulnának. Az olaj ára egy 20-25 dolláros barrelenkénti sávba fog beállni.

A kereskedelempolitika várható változásai

A kereskedelempolitika várható alakulása egyrészt a világkereskedelmi áramlásokat meghatározó országok gazdasági teljesítményétől fog függni. Amennyiben ugyanis javuló gazdasági teljesítménnyel számolhatunk, akkor a liberalizmus iránti igény fog nőni, míg ellenkező esetben a protekcionista tendenciák fognak felerősödni¹, mivel a termelők a recesszióból való kiutat nem a piacok megnyitásában látják, hanem a fokozott támogatásban és a piacok nagyobb védelmében. A liberalizmus iránti igény és a protekcionista gyakorlat legközelebbi összecsapására a várhatóan 2001 végén meginduló következő WTO-fordulón lehet számítani.

Ugyanakkor a jelenleg előkészítés alatt lévő WTO-forduló nagyban különbözik a korábbiaktól abban, hogy míg ott a viták és konfliktusok alapvetően a tárgyalásokon, a tárgyaló asztaloknál és az egyes országok, országcsoportok között folytak, addig a jelenlegi tárgyalásokat már aligha lehet az egyes országcsoportok (nevezetesen a fejlődő országok) és a közvélemény kirekesztésével lefolytatni. A növekvő kommerszializációért, az országok közötti és országokon belüli egyenlőtlenségekért, a környezetszennyezésért a liberalizmust, a globalizmust és a multinacionális vállalatokat felelősségre tevők számára a WTO, s ott folyó tárgyalások fogják az okolható ellenséget megtestesíteni.

A szakértők egyébként ettől a fordulótól azt várják, hogy általa növekszik a világkereskedelem multilaterális szabályozásának rendszere, különösen akkor, ha Kínát és Oroszországot is sikerül WTO-taggá tenni. Az elképzelések szerint a 3-4 év alatt lezáruló tárgyalássorozaton² az áruk, szolgáltatások, beruházások áramlásának kérdéseit a legszélesebb értelemben és összefüggésekben tárgyalnák s a fő irányvonal a vámok és a nem-vámjellegű kereskedelmi akadályok további lebontása, az agrártámogatások és exportszubvenciók csökkentése, az állami exporthitel és exportgarancia programok szabályozása, a piacrajutás javítása, a dömpingellenes eljárások kérdése, valamint a transzparencia és a diszkrimináció-mentesség növelése lenne. A WTO-szabályozást olyan új területekre is ki akarják terjeszteni, mint a versenypolitika, a nemzetközi beruházások, az elektronikus kereskedelem és az informatika. Nagyobb hangsúlyt akarnak adni a környezetvédelmi, a munkaügyi és egyéb szociális kérdéseknek.

Természetesen az egyes országok álláspontja, mind a tárgyalások napirendjét, mind pedig az érdemi kérdéseket illetően jelentősen eltér egymástól. Az EU mindenképpen azt szeretné, hogy a forduló napirendje a lehető legszélesebb legyen, vagyis ne csak a számára kényes agrárkérdésekre koncentráljon. Az EU négy területen javasol alapvető változtatásokat. Az áruk és szolgáltatások kereskedelmének liberalizálása területén a versenyjogra, a közbeszerzésekre s a szellemi tulajdonra való könnyítésekre koncentrálna Brüsszel. Ennek megvalósulásától a világgazdaság 100 milliárd dolláros gyarapodását várják. Az EU álláspontjától eltérően az USA szeretné szűkreszabni a soronkövetkező forduló napirendjét és azokról a területekről szeretne tárgyalni, ahol a liberalizáció számára kedvező. Ezért preferálnák a mezőgazdasági támogatások, a szolgáltatások kereskedelmének és a piacra jutás kérdésének megvitatását. A fejlődő országok a textiltermékek kereskedelme területén szabadabb piacrajutást szeretnének elérni, a szerzői jogok megsértése területén ugyanakkor elnézőbb magatartást várnának el. Mindkét kérdésben az EU támogatja a fejlődők álláspontját, míg az USA magatartása elutasító. Ugyanakkor az USA a kereskedelmi normák közé szeretné beemelni a munkakörülmények megfelelő szintjét, amivel a fejlődő országok nem értenek egyet, hiszen ez jelentősen mérsékelné versenyelőnyeiket.

A forduló sikeres befejezésétől, a liberalizmus erősödésétől stabil világgazdasági környezet kialakulását, a piacok megélénkülését, a gazdasági növekedés emelkedését, a munkanélküliség csökkenését várják³. Egy 1999-ben készült OECD-tanulmány szerint a teljes körű és globális vámliberalizáció esetén 2010-re a világgazdaság összesen - 1995-ös árakon számolva - 1212 milliárd dollárral lenne gazdagabb. A vámok világméretű 20%-os csökkentése Földünk GDP-jét 0,6%-kal, 50%-os csökkentése 1,3%-kal növelné a becslések szerint⁴.

De még abban az esetben is, ha sikerül a WTO-fordulón az előirányzott liberalizálást és multilateralizálást végrehajtani, akkor is az elkövetkezendő évek világgazdaságának sajátja marad a növekvő regionalizmus és az integrációs csoportosulások emelkedő száma. Kérdés az, hogy ezek elszaporodása mennyiben jár kereskedelemteremtő, illetve kereskedelemterelő, illetve egyéb dinamikus hatással (például a beruházások és a piacnagyság növekedésével, a források hatékonyabb elosztásával, a kutatási és fejlesztési kiadások növekedésével, stb.) s létrejöttükkor mennyiben jelentenek diszkriminációt a kívülmaradottak számára. Vagyis kérdéses, hogy a regionális integrációk, a regionális kereskedelmi liberalizáció a multilaterális liberalizációhoz, vagyis a globális szabadkereskedelem megteremtéséhez járulnak-e hozzá, avagy a regionális protekcionizmus növekedéséhez.

Agrárkereskedelmi tárgyalások

Az Uruguay-i Fordulóhoz hasonlóan az egyik legfőbb tárgyalási téma a Magyarországot különösen érdeklő agrárkereskedelem és a mezőgazdaság lesz. Előzetes szakértői vélemények szerint az alábbi témakörök kerülnek napirendre: a belső agrártámogatások, az importvámok és az exportszubvenciók csökkentése, illetve leépítése; a támogatások fogalmának definiálása; a piacrajutás javítása; az egyes export/import boardok ügye; a növény- és állategészségügyi kérdések, valamint az Uruguayi Fordulón megadott kedvezmények, kivételek (például az EU "blue box"-a, a kompenzációs kifizetések) megszüntetése. Várható, hogy a legerőteljesebb érdekütközésre az USA és az EU között kerül sor, s a Cairns-csoport tagjai is küzdeni fognak a további agrárliberalizációért. A tárgyalódelegációkat az agrárliberalizáció kérdését illetően három csoportba oszthatjuk: a reform-csoport - ide az USA és a Cairns-i csoport tartozik - a legteljesebb mértékben szeretné az agrárkereskedelmet torzító akadályokat felszámolni; a status quo csoport - az EU-val és Japánnal az élen - a lassúbb liberalizálás híve, míg a WTO-tagság zömét kitevő fejlődő országok speciális elbánást és további kedvezményeket igényelnének.

Az EU 2001 elején terjesztette be átfogó javaslatát a WTO agrárkereskedelmi tárgyalásaira. A piacrajutást illetően az unió azt indítványozta, hogy tartsák meg az urugauyi fordulón elfogadott formulát. Az exportverseny tekintetében az EU hajlandó a közvetlen támogatások további csökkentéséről tárgyalni, de csak akkor ha más, kivitelt ösztönző intézkedések, burkolt támogatások (mint az államilag támogatott exporthitel és exporthitel garancia, a refinanszírozás, a kamattámogatás, az exporthitel-biztosítás és garanciavállalás, az élelmiszersegély és az állami vállalatok) is hasonló szigorú elbírálás alá esnek, mivel ezek szerintük jobban torzítják a kereskedelmet, mint az exportvisszatérítések. Az EU azt szeretné elérni, hogy az exporthitelezés ugyanolyan támogatási formának minősüljön és a WTO ugyanúgy limitálja, mint a közvetlen exporttámogatást. Ezzel elsősorban az USA gyakorlatát támadják. Ténylegesen az EU teljes mértékben síkraszáll a többi ország vámjainak és támogatásainak csökkentéséért, a harmadik piacokra való korlátlan bejutásért, ugyan-akkor alapvető célja saját status quo-jának megőrzése, agrárpolitikájának változatlanul hagyása, támogatási rendszerének fenntartása. Ezért harcol mezőgazdasága multifunkcionális szerepének, az "európai mezőgazdasági modell"-nek az elismertetéséért, valamint, hogy a szabályozás ne korlátozódjék csupán a kereskedelemre. Küzd azért, hogy az új megállapodásban teremtsenek lehetőséget a vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére.

Az USA a WTO soronkövetkező fordulóján az exporttámogatások teljes eltörlését, a vámok további csökkentését, illetve fokozatos megszüntetését, a GATT kvóták lényeges növelését, a kedvezményes vámszinten történő piacrajutás lehetőségének bővítését, a GATT kvótákon felüli tételek vámszintjének lényeges redukcióját, a kiugróan nagy prohibitív (tiltó) jellegű vámok eltörlését, a termeléstől független jövedelempótló támogatások folytatását, az állami támogatások termékkereskedelmet és termelést torzító hatásának mérséklését, a tisztességtelen kereskedelmi akadályok felszámolását akarja elérni. Az USA törekvései között különös hangsúlyt kap a biotechnológia fejlesztése és ennek révén a genetikailag módosított szervezetek kereskedelmét akadályozó nemzeti vagy közösségi (például EU) szabályozások módosításának kikényszerítése. Vagyis az USA ténylegesen a világkereskedelem szinte teljes liberalizálását szorgalmazza, amelyen belül a saját nagyobb versenyképességéből fakadó előnyét jobban tudná érvényesíteni.

A Cairns-i csoport az EU-val ellentétben elsősorban a belső támogatások és az exporttámogatások felszámolását tartaná szükségesnek, hiszen ezek torzítják leginkább a termelést és a kereskedelmet, destabilizálják a piacot, lenyomják a világpiaci árakat s kiszorítják a fejlődő országok termelőit a világ élelmiszerkereskedelméből. Habár a Cairns-i csoport vezérállamai (Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Argentína) miközben a viszonylag alacsony belső támogatás és kis exporttámogatás talaján állnak, intenzív szubvenciós politikát folytatnak a kutatás, az oktatás, a továbbképzés, a szállítás, szervezés, kereskedelmi logisztika, információs szaktanácsadás, vagyis az állami szolgáltatások révén. A fentieken túl a Cairns-i csoport felvállalta a fejlődő országok érdekének képviseletét is. Kérik, hogy ezeket az országokat megkülönböztetett kezelésben részesítsék.

A fentieken túl 2000 októberében 11 fejlődő ország (Kuba, Dominika, El Salvador, Honduras, Kenya, India, Nigéria, Pakisztán, Sri Lanka, Uruguay, Zimbabwe) beadvánnyal fordultak a WTO-hoz, amelyben sérelmezték a fejlett országok által a feldolgozott termékekre kivetett magas vámokat, az állami támogatások által előidézett torzulásokat, a fejlett országok szigorú egészségügyi és élelmiszerbiztonsági előírásait, valamint kereskedelemkorlátozó tevékenységét.

Ugyanakkor a CEFTA-országok - köztük Magyarország - a transzformáció és az átmenet nehézségeire hivatkozva speciális elbánást szeretnének elérni az új WTO-megállapodás keretében.

Magyarország álláspontja meglehetősen ambivalens. Egyrészről mint a világpiacra ráutalt, alacsony támogatási szinttel rendelkező, exportorientált agrárország - s mint hajdani Cairns csoportbeli tag -, teljes mértékben érdekelt a világ agrárkereskedelmének további liberalizálásában. Ugyanakkor, mint az EU reménybeli tagja, szeretne azokból a belső és export-támogatásokból, jövedelemtámogatásokból részesülni, amelyet az EU farmerei jelenleg élveznek. Hiszen csatlakozásunk egyik előnye ebből származna. Összességében Magyarország mindenképpen érdekelt az új forduló megindulásában s a lezárulását követő kereskedelem-liberalizálásban, hiszen ez a világ kereskedelmének megélénkülését hozhatja magával, gazdasági növekedést generálhat és növelheti a külföldi befektetők bizalmát. Ugyanakkor látni kell, hogy jelenleg Magyarország külkereskedelmének 3/4-e szabadkereskedelmi övezeteken belül bonyolódik, amelyekre nincs hatással a WTO-megállapodás.

A magyar külgazdaság várható alakulásának dilemmái, alkalmazkodási kényszerei és lehetőségei

Kétségtelen, hogy a nyitott⁵, a világpiacra erőteljesen ráutalt és a nemzetközi munkamegosztásban tevékeny szerepet játszó Magyarország az elkövetkezendő években is exportorientált gazdaságpolitikát fog, illetve kényszerül folytatni. Ezzel kapcsolatban a legfőbb dilemmák, illetve a megoldandó a feladatok az alábbiak:

• képes lesz-e a magyar export a 90-es években tapasztalt magas növekedési ütemet fenntartani;
• vajon meddig tart az alapvetően a vámszabad területeken, illetve a multinacionális vállalatok által folytatott tevékenység generálta gép- és gépi berendezés export-boom;
• milyen szerepe lesz a bérmunkának az elkövetkezendő évek exportjában,
• vajon a magyar mezőgazdaság elhúzódó válsága és megoldatlan problémái nem vezetnek-e drasztikus agrárexport csökkenéshez s az agrárszektor külkereskedelmi egyenleget javító szerepének elsorvadásához,
• változhat-e lényegesen külkereskedelmünk relációs struktúrája,
• továbbra is számolni kell-e az export/import olló nyílásával, vagyis az exportot meghaladó importnövekedéssel, a külkereskedelmi mérleghiány növekedésével,
• hogyan csökkenthető a külkereskedelmi mérleg jelentős hiánya,
• milyen terhet fog jelenteni a növekvő külkereskedelmi mérleghiány a fizetési mérleg számára,
• mennyiben képes a szolgáltatáskereskedelem, a turizmus és a külföldi tőke, illetve egyéb pénzügyi források beáramlása a kereskedelmi mérleghiányt ellensúlyozni, a fizetési mérleg hiányát finanszírozni,
• milyen szerepe lesz a tőkeforgalomnak az ország külső egyensúlyának megteremtésében?

A . Tartható-e a magas exportnövekedési ütem?

A magyar export növelésének egyrészt belgazdasági, másrészt külgazdasági (piaci) feltételei vannak. Mivel jelenleg a magyar export, s különösen az exportnövekedés zömét a gépek, felszerelések, szállítóeszközök teszik ki, illetve az ipari vámszabadterületek adják, így az export növelése attól függ, hogy a külföldi vállalkozások által a vámszabadterületeken működtetett vállalkozások tevékenysége mennyire fog bővülni. Mivel jelenleg e téren Magyarország legfőbb vonzereje a magas termelékenységű, de olcsó munkaerő, így kérdés, hogy Magyarország meddig fog ezzel az előnnyel rendelkezni, illetve hogy ez az előny meddig fog tudni pótlólagos tőkét vonzani.

A másik kérdés az, hogy hogyan alakul a vámszabad területi tevékenység, ha Magyarország az EU teljes jogú tagja lesz, hiszen jelenleg a magyar vámszabad területi export 95,4%-a az EU-ba irányul s a vámszabad területi import 85,8%-a innen érkezik. Vajon ez a vámszabad területi forgalom EU-n belüli vámterületi forgalommá alakul-e, avagy másutt keres vámszabad területi lehetőséget? S amennyiben vámterületi forgalommá alakul, akkor is képes lesz-e a korábbi dinamikát tartani? Ugyanakkor a csatlakozás után elvben fennmarad a vámszabad területi lehetőség az EU-n kívülről érkező anyagokat feldolgozók számára, ha erre az EU engedélyt ad⁶.

Ugyancsak a külföldi tőke aktivitásától, újabb export-orientált zöldmezős beruházások létesítésétől fog függni, hogy a vámterületi export képes lesz-e dinamikusan bővülni. A gépipari export további növelésének lehetőségét az adná, ha Magyar-országon is sikerülne túllépni az alacsony hozzáadott értékű, bérmunkaszerű összeszerelésen az elmélyültebb ipari kooperáció felé.

Amennyiben - és ameddig - hosszú távon fennmarad és bővül a vámszabad területi export, illetve a multinacionálisok tevékenysége, akkor várható hogy a jövőben az import legfőbb árucsoportja továbbra is az összeszerelés tárgyát képező, illetve azt lehetővé tevő gépek és gépi berendezések maradnak. S ha a gazdasági növekedés üteme is tartósan magas marad és jellege beruházás-vezérelt lesz, akkor ez a beruházási javak importjának felfutásához fog vezetni.

Ami a hagyományos, vámterületi bérmunka jövőbeli súlyát illeti, elképzelhető hogy ennek jelentősége csökkenni fog a bérmunka gazdaságossága esésének eredőjeként. A bérmunka iránti belső, de elsősorban külföldi, kelet-európai verseny növekedése a magyar bérmunkadíjak letöréséhez vezethet, ami a gazdaságosság csökkenésén keresztül a bérmunka zsugorodásához vezethet. Magyarország egyedül a minőségi munka nyújtásával tud a bérmunkadíjak letörésére irányuló versenyben megmaradni. Ezzel is magyarázható, hogy a gépipari bérmunka súlya nőni fog a könnyűipari bérmunkához képest.

A magyar export, illetve a külkereskedelmi egyenleg alakulása szempontjából kulcsfontosságú lesz, hogy hogyan alakul a magyar agrárexport. Itt az egyik alapvető kérdés, hogy sikerül-e a magyar mezőgazdaságnak kilábalnia mind a transzformációs, mind pedig a termelési, jövedelmezőségi és finanszírozási válságból, képes lesz-e tartós termelésnövekedést, export-árualap bővülést és versenyképesség javulást elérni. A kérdés felvetése annál is inkább indokolt, mivel az agrárkivitel csökkenő tendenciát mutat: míg 1995-ben az agrárszektor exportteljesítménye megközelítette a 3 milliárd dollárt s külkereskedelmének egyenlege meghaladta az 1,9 milliárdot, 2000-ben mindössze 2,35 milliárd dollárt tett ki az agrárexport s agrárkülkereskedelmi mérlegünk már csak 1,2 milliárd dolláros aktívumot mutatott.

Másrészt lehet-e bővülő piacokat találni a magyar agrártermékek számára. Ami az EU piacát illeti, a Társulási Megállapodás 1991-es aláírását követően a magyar agrárexport érdemben nem tudott bővülni s - figyelembe véve az EU Közös Agrárpolitikája alapelveinek változatlanságát - nincs garancia arra, hogy a csatlakozás előtt ez a trend megtörik. Azt ma még nem lehet tudni, hogy a 2000 júliusától érvényes agrárliberalizációs megállapodás milyen exportgeneráló hatással fog járni. Az EU még hosszú évekig fog ugyanis az agrártúltermelés gondjával küzdeni. Megoldást csak a teljes jogú, korlátlan piacrajutást biztosító tagságtól remélhetünk.

Az immáron 7 tagúvá bővült CEFTA-n belül sem remélhetünk drasztikusabb piacnyitást, tekintettel ezen országok mezőgazdaságának válságos állapotára és az adott országok protekcionista agrárpolitikájára. Az orosz piac esetében abban lehet reménykedni, hogy a barter-konstrukciók segíthetnek a magyar agrártermékek értékesülésében.

Nemcsak az agrárexport, hanem valamennyi termék exportja esetén igen fontos szerep jut a kormány exportösztönző és fiskális politikájának, valamint a gazdaságdiplomáciának. Ugyanakkor figyelembe kell venni egyrészt az Uruguyi forduló végrehajtásából fakadó kötelezettségeinket⁷, másrészt a soronkövetkező WTO fordulót, ahol mind a közvetlen, mind pedig a közvetett exporttámogatások újabb csökkentése várható.

B. Módosul-e a relációs struktúra?

Magyarország relációs struktúrájának módosulására elvileg legnagyobb hatással az ország EU-tagsága lehet. Ugyanakkor Magyarország külkereskedelme már olyan mértékben integrálódott az EU-ba, mint a legtöbb tagállamé. Így drasztikusabb EU részarány növekedésre legfeljebb az import oldalán számíthatunk. Az ECOSTAT becslése szerint 2001-ben, vagyis még a csatlakozás előtt, a magyar export 76-82%-a fog az EU-ba irányulni, míg az import 67-69%-a fog onnan származni, s a kereskedelmi mérleg mintegy 1,4 milliárd dolláros többlettel zárulna.

Ugyanakkor remélni lehet, hogy a CEFTA-országok súlya nőni fog. Ehhez egyrészt arra van szükség, hogy enyhüljön a CEFTA-országok protekcionizmusa, másrészt beinduló gazdasági növekedésük export- és versenyképes árualapokat, illetve bővülő piacot teremtsen. Ugyancsak kapcsolaterősítő hatással járna, ha fokozódna a régióba irányuló magyar tőkekivitel, illetve a multinacionális vállalatok régióbeli aktivitása.

Mindenképpen szükség lenne a magyar gazdasági kapcsolatok fejlődő térség felé való diverzifikálására, a tradicionális kapcsolatok felélesztésére, újak kialakítására.

C. Számolni kell-e a kereskedelmi mérleghiány fennmaradásával, esetleg növekedésével?

Amennyiben a következő években a magyar gazdaság növekedési üteme magas szinten marad, esetleg növekszik, akkor valószínű, hogy egy ideig továbbra is számolni kell az exportot meghaladó importnövekedéssel, s így a kereskedelmi mérleghiány állandósulásával. Az ECOSTAT előrejelzése szerint 2001-ben Magyarország exportja 34,2-37,5 milliárd dollár lesz, miközben az import 37,1-39,5 milliárd dollárra nő, vagyis a külkereskedelmi mérleg hiánya 2,0-2,9 milliárd dollár között lesz⁸. A mérleghiányt növelné az is, ha az EU csatlakozás után a kereskedelmi mérlegtöbbletet termelő vámszabadterületi kereskedelem döntő része megszűnne. Az sem zárható ki teljességgel, hogy az EU csatlakozás után esetleg romlik a magyar külkereskedelem egyenlege, mint ahogy az valamennyi taggá vált ország esetében bekövetkezett.

Jelenleg tehát arra van szükség, hogy a vámterületi gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romló tendenciáját megfordítsuk. Ennek egyik eleme a korszerű, a beszállítói igényeknek megfelelő háttéripar létrehozása. Emellett támogatni kellene a hazai cégek külpiaci jelenlétét, termékeik műszaki színvonalának emelését.

Az agrárexport szinten tartásához, esetleg emeléséhez a magyar mezőgazdaság rendbetételére, az agro-potenciál jobb kihasználására, a termelési szerkezetnek a versenyképes termékek irányába való átalakítására, valamint hatékony exportösztönzésre van szükség.

A közép- és kelet-európai, s ezen belül is az orosz relációban jelentkező tartós deficit mérséklésére ki kellene használni a barter kereskedelemben rejlő lehetőségeket, habár ez nem tartozik a WTO-komform kereskedelempolitikai eszközök közé.

Ugyancsak jelentős export-offenzívára, piacfeltárásra és piackutatásra lenne szükség, hogy a fejlődő relációban meglévő kereskedelmi deficitet csökkentsük.

Ugyanakkor számolni lehet azzal, hogyha a gazdasági növekedés exportorientációval párosul, akkor egy idő után az exportnövekedés üteme meghaladhatja az importét, s csökkenhet a kereskedelmi mérleghiány. Ezt valószínűsíti az a tény, hogy az import utóbbi években bekövetkezett növekedése beruházási, termelésbővítési, s nem pedig fogyasztási célú.

D. Hogyan finanszírozható a kereskedelmi és a fizetési mérleg deficitje?

Amennyiben a belátható középtávon számolnunk kell a kereskedelmi mérleg deficitjével, s az országnak nem áll szándékában az eladósodottság növelése, akkor az alábbiak megtétele szükségszerű:

• Tekintettel arra, hogy az idegenforgalom hagyományosan többletbevétel termelő ágazata a magyar gazdaságnak, így szükségszerű az ország turista-vonzó képességének növelése, aminek magában kell foglalnia a szállodák s a megfelelő infrastruktúra meglétét éppúgy, mint a közbiztonság és az ország-imázs javítását. Csak ebben az esetben lehet számítani az évi 1,3-1,5 milliárd dollárnyi idegenforgalmi exporttöbblet elérésére. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan az idegenforgalmi kiadások is emelkedni fognak.
• Ami az egyéb szolgáltatásokat illeti, szakértők nem tartják kizártnak a szolgáltatások importjának exportot meghaladó növekedési ütemének fennmaradását. Ezt a liberalizációval, az integrációval és a gazdasági növekedéssel összefüggő, bizonyos értelemben természetes folyamatnak tartják. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy bizonyos szolgáltatások (elsősorban a pénzügyi, tőkepiaci, tőzsdei szolgáltatások) kereskedelme erőteljesen reagál a politikai és gazdasági bizonytalanságra. Vagyis ahhoz, hogy a magyar szolgáltatások kereskedelmének mérlege javuljon, esetleg hozzájáruljon a kereskedelmi mérleghiány csökkentéséhez határozott kormányzati stratégiára és nyugodt üzleti környezetre van szükség.
• A külső egyensúly szempontjából a szakértők véleménye szerint a szolgáltatáskereskedelmen belül nemcsak az idegenforgalommal lehet számolni hosszabb távon, de a kommunikációs, kulturális, audiovizuális, számítógépes, pénzügyi szolgáltatásokkal is.

E. A tőkeáramlás és a külső egyensúly

A külföldi tőke várható beáramlásának előrejelzésekor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a privatizáció Magyarországon gyakorlatilag befejeződött. Így a külföldi tőke vagy zöldmezős beruházásokra, illetve portfolió befektetésekre fog irányulni, vagy pedig - vélhetően az EU csatlakozásig - a vámszabadterületekre fog menni. A beáramlás nagysága, ütemezése alapvetően az ország tőkevonzó képességétől, a makrogazdasági mutatóktól, a politikai és gazdasági stabilitástól, a gazdasági és politikai környezet kiszámíthatóságától, a gazdasági intézményrendszer rugalmasságától fog függni.

Figyelembe véve a tőkéért folyó nemzetközi versenyt szükségszerű a telephelyi előnyök emelése az infláció leszorításával, a növekedési esélyek emelésével, a béreknél jobban növő termelékenységgel, a bürokrácia csökkentésével, az adófeltételek kedvezőbbé tételével. Mindenképpen pozitív hatással lehet a tőkebeáramlásra a délszláv háború befejeződése, az újjáépítés megkezdődése, az EU csatlakozás időpontjának elérhető közelségbe kerülése, a CEFTA-kibővülése. Ugyanakkor szerényebb tőkebeáramlásra kell számítani, ha a világgazdasági és világkereskedelmi növekedés elmarad a prognosztizálttól, vagy ha az orosz gazdasági és pénzügyi válság tovább mélyül, illetve ha az átalakuló országok gazdasági kilátásai kevésbé kedvezőek lesznek.

A GKI becslése szerint az események kedvező alakulása esetén van rá esély, hogy az elkövetkezendő években a külföldi működőtőke befektetések értéke 1,5 milliárd dollár, a portfolió befektetésekkel együtt pedig 2 milliárd dollár legyen⁹. De még ez sem lenne elegendő a 2,5-3,0 milliárd dollárra becsült folyó fizetési mérlegdeficit¹⁰ finanszírozására.

Viszonylag új, de korántsem váratlan jelenség a tőkebefektetések utáni profitrepatriálás, aminek növekedésével mindenképpen számolni kell. Becslések szerint mintegy 1 milliárd dollárnyi évi profitrepatriálással lehet számolni a több mint 20 milliárd dollárnyi külföldi tőkeállomány után. Ugyancsak fizetési mérleget rontó tényező lesz, illetve marad a külföldön eszközölt magyar tőkebefektetések¹¹, amelyek fizetési mérleget javító profitrepatriálási¹² hatására csak később számíthatunk.

A fenti jelenségek eredőjeként tehát azzal kell számolni, hogy a nettó tőkebeáramlás (külföldi tőkebeáramlás mínusz profitrepatriálás mínusz magyar tőkeexport plusz magyar profitrepatriálás) az elmúlt 10 évhez képest csökkenni fog . Vagyis alternatív pénzügyi eszközbeáramlásra lenne szükség.

Sokan abban reménykednek, hogy ezt majd az EU, illetve az EU-csatlakozás fogja nyújtani. Az ebbeli reményeket azonban erőteljesen lehűtötte az EU állam- és kormányfőinek 1999. márciusi berlini csúcstalálkozója, ahol elkülönítették a tagjelölteknek, illetve az újonnan taggá váló országoknak szánt pénzügyi forrásokat.

E szerint a csatlakozást megelőzően, vagyis 2002-ig Magyarország évente az alábbi összegekkel, vagyis mintegy 56-70 milliárd forinttal számolhat. Természetesen ezek csak ígérvények, s az összegekhez való hozzájutásnak szigorú feltételei s jelentős (25-50%-os) ko-finanszírozási igénye van.

Magyarország előcsatlakozási támogatása

Magyarország csatlakozás utáni támogatása az alábbiak szerint alakulna. A táblázat utolsó sorából kiolvasható, hogy a berlini csúcs határozata értelmében Magyarország kevesebb támogatásra számíthat az EU-tól, mint az 1997. júniusában közzétett AGENDA-2000 program szerint. Nincs garancia arra, hogy az idő előrehaladtával, az EU költségvetési gondjainak növekedésével ne csökkenne tovább az összeg.

Magyarország csatlakozás utáni feltételezett támogatása
(millió euró)

A táblázatban szereplő transzferek nagyságának megítélésekor nem csak a már korábbiakban is említett ko-finanszírozási igényt kell figyelembe venni, de azt is, hogy teljes jogú tagság esetén már Magyarországnak is hozzá kell járulnia az EU költségvetéséhez, GNP-je 1,27%-a erejéig. Ha feltételezzük, hogy a csatlakozás időpontjára a magyar GNP 45 milliárd euró lesz, akkor Magyarországnak 571 millió eurót kellene befizetni az EU kasszájába. Következésképpen a csatlakozás első évében Magyarország mindössze 91 millió eurót kapna, vagyis jóval kevesebbet mint a csatlakozást megelőzően . Csak a csatlakozás második évében kapna az ország többet, mint a csatlakozást megelőzően.

***

Összefoglalva - s igen leegyszerűsítve - a fentiekből az következik, hogy a magyar külgazdaság alakulása szempontjából az alábbi tényezőknek lesz meghatározó szerepe:

• a külföldi tőke beáramlása és a multinacionális vállalatok magyarországi tevékenysége,
• a vámszabad területi tevékenység alakulása,
• a nettó agrárexportőri pozíció fenntarthatósága, s
• az idegenforgalom alakulása.

Ezektől a tényezőktől függ ugyanis az exportdinamika fenntarthatósága, a kereskedelmi mérleg alakulása, a modernizációhoz szükséges import finanszírozása, valamint a fizetési egyensúly biztosítása. Így a magyar gazdaságpolitikán belül kiemelten kellene kezelni a külföldi tőke vonzását, az ország tőkevonzó-képességének növelését, a komparatív előnyök megőrzését, illetve jobb kihasználását, a mezőgazdaság rendbetételét és export-orientációjának fokozását, valamint az idegenforgalom fejlesztését.

Jegyzetek

1. Protekcionista kereskedelempolitikai eszközök (például mennyiségi korlátozások, kvóták, egészségügyi előírások, szabványok, adminisztratív intézkedések, minőségi bizonyítványok) alkalmazására legnagyobb gyakorisággal a fejlett országokban (EU, USA, Japán), s az ún. érzékeny termékek (agrártermékek, textilipari, ruházati termékek, lábbelik, vegyipari termékek) esetében került sor. vissza
2. Valószínű, hogy az Uruguy-i Fordulóhoz hasonlóan a jelenlegi forduló esetén is hosszú tárgyalásokra kell számítani. A Seattle-i kudarc után úgy tűnik, hogy az újabb fordulóra 2001 novemberében Katarban fog sor kerülni. vissza
3. A liberalizmus valójában jelentős destabilizáló erő is lehet. Nem csupán a pénzügyi luftballon folytán, hanem egy recesszió esetén a kereskedelmi harc éleződése, továbbá differenciáló hatásai miatt is. (F.P.) vissza
4. A várható pozitív eredmény nem tűnik óriásinak, ugyanakkor a kevésbé fejlett országokban, ahol a vámbevételek jelentős súlyt képviselnek a költségvetési bevételekben, nehéz helyzetet teremthetnek. A személyi és jövedelemadókat lesznek kénytelenek emelni. Persze mindez a cégeknek kedvező, hiszen a járulékos költségeik csökkennének. (F.P.) vissza
5. Magyarországon a külkereskedelmi forgalom a GNP 87%-át teszi ki. vissza
6. Az EU-ban működő vámszabad területek számára egy-egy övezetet jelölnek ki, vagyis nem szétszórtan működnek, mint a magyarok. Alapvetően raktárak, s csak külön engedély alapján folyhat bennük ipari termelés. A termelőberendezések bevitele számukra nem vámmentes, csak az anyagok, alkatrészek vámját takaríthatják meg. vissza
7. Ez különösen agrárexportunk esetében fog súlyos következményekkel járni, mivel 2001 végén megszűnik az a mentesség, ami biztosította, hogy a hibásan alacsonyan és csak 16 termékre megállapított exporttámogatási limiteket kelljen alkalmazni. vissza
8. 1992-94 között 2,59 milliárd, 1995-97 között 2,6 milliárd s 1998-99-ben pedig 2,8 milliárd dollár volt a kereskedelmi mérleg hiánya. 2000 első kilenc hónapjában a hiány 2,78 milliárd dollárt tett ki. vissza
9. 1999 első 4 hónapjában 868 millió dollárnyi külföldi tőke áramlott az országba, amelyből 563 millió zöldmezős beruházás volt, 294 millió pedig portfolió beruházás. 2000 első kilenc hónapjában a működőtőke-beáramlás - privatizációs bevételek nélkül - 1,3 milliárd euró volt. vissza
10. 1999-ben a folyó fizetési mérleg hiánya 1,97, 2000-ben pedig 1,91 milliárd euró volt. vissza
11. 1997-ben 286, 1998-ban pedig 462 millió dollárt tett ki a magyar tőkeexport. - A magyar tőkeexport jellemzőiről lásd Antalóczy-Mohácsi-Voszka, 1998. vissza
12. 1998-ban 24 millió dollárt tett ki a profit hazautalás. vissza
13. SAPARD = Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development vissza
14. ISPA = Instrument for Structural Pre-accession Policies vissza

Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624,  E-mail: vki@vki.hu

© 2005-2011 MTA VKI