Farkas Péter:
Az Egyesült Államok várható recessziójának világgazdasági következményei

Gazdasági nemzetköziesedés - lehetőség a nagyobb kilengésre

2001. januárjára már a közvélemény számára is világos lett, hogy a Nagy Boomnak vége szakadt. Illúziónak bizonyultak a közgazdászok és politikusok körében is elterjedt feltételezések, hogy az "új gazdaság" megjelenésével a kapitalista gazdaság ciklikus mozgása megszüntethető. 2001 elején még nem látható a visszaesés mértéke. Lehetséges, hogy csak a növekedési ütem csökken (soft landing), lehetséges a recesszió (hard landing). Pillanatnyilag nem tűnik reálisnak, de még az is elképzelhető, hogy a Fed kamatcsökkentése és Bush elnök adómérséklése nyomán a konjunktúra ideiglenesen többé-kevésbé újraindul. Az azonban elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb ne következzen be viszonylag számottevő gazdasági visszaesés. A gazdaság hosszú távú tendenciái szükségszerűen utat törnek maguknak. A permanens piaci versenyben konjunktúra idején túlkapacitások jönnek létre. A kevésbé profitábilis, általában elavultabb technikával dolgozó egységeket előbb vagy később le kell építeni. Továbbá hosszú távon olyan arányossági gazdasági törvények érvényesülnek, amelyek a folyamatokat - másként nem megy, gazdasági válságokon keresztül - valamiféle eredeti kerékvágásba rángatják vissza. A reálfolyamatoktól elszakadó tőzsdék, a hosszú ideig kiegyenlítetlen kereskedelmi és fizetési mérlegek, az összességében visszafizethetetlen adóssághegyek gazdasági földrengéseken keresztül szoktak egyensúlyba kerülni, ami jelentős tőkevesztéssel jár.

Ami korunkban új, az a gazdasági folyamatok korábbi korszakoknál lényegesen szervesebb nemzetközi összekapcsolódása. A transznacionális társaságok globális szerepe. A tulajdon, a termelés, az áru- és szolgáltatásforgalom, a tőkemozgások világméretű összefonódásának színvonala. A tőkekoncentráció mértéke, a világméretű gazdasági hierarchia erőssége. Éppen a gazdasági folyamatok nemzetközi összefonódása és növekvő dimenziói folytán az egyensúlyi viszonyok mindinkább csak nemzetközi összefüggéseikben értelmezhetőek és ugyanezek nagyobb kilengéseknek adnak teret.

Például éppen a tőkék koncentrálódásának mértéke és globális szerepük tette lehetővé hogy a tőzsdék árfolyamai, vagy az Egyesült Államok fizetési mérlegének hiánya történelmileg soha nem látott mértékben szakadjanak el az "egészségestől"¹. Leegyszerűsítve, de a lényeget megragadva, azt mondhatjuk, hogy az egész világ az Egyesült Államokat pénzelte az elmúlt években. A kedvező konjunktúra, a magas kamatok az USA felé vonzották a tőkéket, s az amerikai cégek külföldi leányvállalatainak jövedelme is számottevő volt. Az amerikai cégek élen jártak a termelés olcsó bérű országokba történő kitelepítésében. Mindez - az Egyesült Államok egyre növekvő kereskedelmi mérleg-hiányán keresztül is követhető módon - jelentős külső erőforrás bevonást jelentett. A belső tényezőkkel (informatikai forradalom, likviditásteremtés, stb.) együtt a külső forrásbevonás fűtötte sok más tőzsdére kihatóan is a new-yorki tőzsdét és az észak-amerikai konjunktúrát, hosszabbította meg a legutóbbi konjunktúraciklust.

Vegyünk egy másik példát. Nem köztudott, de a világgazdaság meghatározó személyiségeinek tárgyalásain már évek óta jelentős aggodalommal beszélnek a világ iparának helyzetéről, jelentős feszültségeiről, bizonyos felesleges kapacitásairól. A szükséges ipari szerkezetváltást, a feleslegessé váló, nem elég profitábilis kapacitások leépítését korunkban több tényező hátráltatja, késlelteti. Ezek az ipari tőke korábbiaknál erősebb koncentrálódásával és nemzetközi szerepével összefüggő tendenciák. 1. Az egyik a technikai fejlődés permanensé válása. 2. A másik, előbbivel ellentétes folyamat a termelés kitelepítése. Az egyik oldalon a permanens technikai megújulás, a másikon a technikai megújítás elodázása tartja fenn a termelés gazdaságosságát. 3. A korábbi időszakokhoz képest hatalmasra duzzadt fúziók és felvásárlások, továbbá a különböző konglomerátumok közötti K+F és közös gyártási megállapodások. 4. Továbbá a koncentrált termelést követelő ágazatokban ma is jellemző a monopolista illetve még inkább az oligopolista árképzés, ami ugyancsak kényelmessé teheti a termelőket. 5. A nagy transznacionális társaságok spekulációs pénzügyi műveletekkel nagyobb profittömeget realizálnak, mint a termelésből vagy a szolgáltatások nyújtásából. Ez is elódázhatja az időben való racionalizálást. 6. Vannak további tényezők is, például az állami kedvezményezés (adómentesség, adókönnyítés, vámszabad-területi elbánás) és konjunktúrapolitika, amely esetenként még pénzügyi injekció formáját is ölti.

Mindezekkel összefüggésben mára egyes ipari ágazatokban - például az autóiparban, gyógyszeriparban, a vegyipar egyes ágazataiban - régen nem látott mértékű kihasználatlan kapacitás van Földünkön.

Összegezve tehát, Földünk legerősebb gazdasága, az amerikai ciklusai, s az ipari konjunktúra is - még egyértelműbben, mint korábban - csak nemzetközi összefüggéseivel együtt értelmezhető. Ugyanakkor a világgazdaság transznacionális korszakában a viszonylagos egyensúlyi állapothoz képest a gazdasági folyamatok jobban eltérhetnek. Ebből pedig az is következik, hogy az egyensúly helyreállítása minden korábbinál fájdalmasabb, vagy mondjuk előbb vagy utóbb az 1929-33-ashoz hasonló is lehet. Egyáltalán nincs kizárva. Az sem elképzelhetetlen, hogy a gazdaságpolitika eszközeivel a folyamat egyelőre tovább görgethető, a jelenlegi amerikai gazdasági lanyhulás kordában tartható. Akkor azonban a világgazdaság és az amerikai gazdaság egyes látens makrofeszültségei tovább erősödhetnek. A nagyobb visszaesés talán pár hónap, esetleg év után következik be. (Hiszen a pénzügyi luftballon veszélyes, korábbi korszakokban nem tapasztalt mértékű felfúvódása már három évtizeddel ezelőtt kezdődött.) Esetleg - bár ez nem tűnik valószínűnek - hosszabb idő alatt, a világgazdasági döntéshozók aktív konjunktúra-szabályzó tevékenysége folytán, fokozatosan, a világgazdaság jelenlegi legfeszítőbb aránytalanságai részlegesen enyhíthetők, leépíthetők. Ez azért nem tűnik reálisnak, mert fokozatos tőkevesztést, de legalábbis jövedelem-kiesést jelentene a legnagyobb befektetőknek, akik a jelenlegi nemzetközi gazdasági rend, ideértve a nemzetközi pénzügyi rendszer nyertesei. Aligha lát(hat)ják be kollektívan, hogy a veszteségeket önként kell "lenyelniük".

Ami elkerülhetetlen, az a világgazdaság ciklikus mozgása. A feleslegessé váló, "túlfelhalmozott", megfelelő profitot nem hozó termelő, és a virtuális jövedelmet hozó, reálgazdaságilag nem fedezett pénztőke elértéktelenedése.

A konjunktúraciklusok összefonódottsága

A múlt század közepétől kezdve a kapitalizmus legfontosabb régióinak leggyakrabban 7-10 éves konjunktúraciklusai - akkor is amikor a világméretű gazdasági egységesülés még a mainál sokkal gyengébb volt -, tendenciájukban összefonódtak. A 2. Világháborút követően az állami konjunktúraszabályozás folytán a ciklusok recessziós szakaszai kevésbé voltak mélyek, de egyes esetekben gyakoribbakká váltak. A kapitalizmus transznacionális-újliberális korszakában, a 70-es évek eleje óta sem igazán mélyek a válságszakaszok, de a hét-tíz éves periodicitás jól követhető.

A gazdasági növekedési ütemekből képzett vonaldiagrammok is azt mutatják, hogy a fejlett országok konjunktúrája tendenciájában a hetvenes évek eleje óta is együttmozog. Az is kiderül, hogy - talán a nyolcvanas évek eleji fellendülést kivéve - egyértelműen az Egyesült Államok vezeti a ciklikus mozgásokat.

Ha összevetjük az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági hullámzásait az elmúlt három évtizedben, megállapítható, hogy az európai gazdasági növekedés tenden-ciálisan követi az Észak-Amerikait. Az elmúlt három évtized tapasztalatai alapján recesszió esetében a kapcsolat még szorosabb, mint a fellendülések időszakában. Semmi okunk sincs feltételezni, hogy ezek az összefüggések meggyengültek volna az új évezred elejére. Európa versenyképességében, a technikai szintjében, a vállalati méreteiben, a nemzetközi pénzügyi rendszerben játszott szerepében, általában a két térség gazdasági erőviszonyaiban nem történtek olyan változások, amelyek egy ilyen feltételezést alátámasztanának. A 2001. márciusi stockholmi csúcson az európai gazdaságpolitikusok, de egyidejűleg a gazdaságkutató intézetek is - bár kicsit talán óvatosabban - általában viszonylag optimista előrejelzéseket hangoztatnak Európát tekintve a folyó évre. Erre a pillanatnyi növekedési ütemek, ipari megrendelések, bizalmi indexek adnak alapot. A fentebb tárgyaltak fényében azonban ezek a rövidtávú tendenciákra alapozott, hasonló helyzetekben szokásosan optimista előrejelzések nagyon hamar illúziónak bizonyulhatnak. Amennyiben az Egyesült Államok gazdasági növekedésének megtorpanása akár csak két negyedévnél hosszabb lesz, Európa gazdasági dekonjunktúrája is elkerülhetetlen. Ha kiderül, hogy az USA gazdasági recessziója visszaeséssé mélyül, ami importkeresletének zuhanásával és feltehetően a tőzsdék jelentős (további) korrekciójával jár együtt, akkor az európai konjunktúra akár napok alatt megtorpanhat. Külkereskedelme is megmerevedhet, a tőzsdék itt is mélyrepülésbe zuhanhatnak.

Végül, ha a fejletlenebb országcsoportok GDP-jének hullámzásait vizsgáljuk a hetvenes évektől, ugyancsak megállapítható, hogy a fejlődő országok gazdasági növekedését megjelenítő hullámvonal kisebb késésekkel, de követte a fejlett országokét - bár minden térségnek-kontinensnek megvan a maga sajátossága. A fejlődő országok átlagos növekedési üteme - néhány kivételes évtől eltekintve - általában 1-2 százalékponttal, 1992 és 1997 között azonban 4-5 százalékponttal meghaladta a fejlett országokét. A fejlődő világnak a fejletteknél gyorsabb átlagos növekedését lényegében egyetlen térség, Ázsia gyors, 6-8%-os gazdasági galoppja okozta². Kelet-Európa és a volt Szovjetunió országainak gazdasági növekedése - a jelek szerint - a kilencvenes évek vége felé, a tíz évvel korábbinál lényegesen alacsonyabb szinten illeszkedik be a világgazdaság fejlett országok által meghatározott trendjeibe. Persze Kelet-Európa rendkívül differenciált helyzetű országokból áll. Közvetlen térségünk, Közép-Kelet-Európa, Oroszország, Belorusz és Ukrajna nélkül megközelítette a korábbi GDP-szintjét, s már 1996-tól 2-4% között növekedett, 2000-ben kb. 3%-kal.

Miért veszélyesek a világgazdaságra a kereskedelmi és fizetési mérlegek eddig felhalmozódott feszültségei?³

A kereskedelmi és fizetési mérlegek kiegyensúlyozatlansága alapjaiban veszélyezteti a világgazdaság egyensúlyát. A legfeszítőbb az USA Japánnal és a többi ázsiai országgal fennálló, 1999-ben 200 milliárd dolláros hiánya. Minden rendben lenne, ha a különböző térségek egymással szemben fennálló mérlegei kiegyenlítenék egymást. Akkor körbe tartoznának, körbe fizetnének. A helyzet azért aggasztó, mert a korábbi amerikai kereskedelmi többlet más térségek felé is elolvadt. A világ többi régiója nem lesz képes fizetni a japánból származó importot-többletet. Hiszen az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi aktívumukból származó bevétel elapad. Ráadásul a világgazdaság hosszú távú kiegyensúlyozásához nem lenne elegendő, ha a japán kereskedelmi mérleg egyensúlyba kerülne, kereskedelmi mérleghiányra volna szükség. A világ számos országa ugyanis eladósodott Japán felé. Ha a részleteket és kamatokat fizetni akarják, s az amerikai exporttöbblet-bevételük elapad, akkor csak a Japánnal fennálló kereskedelmük mérlegtöbbletéből finanszírozhatják azt.

Egy bizonyos pontig a külvilág finanszírozza az amerikai hiányt, de a rizikó nő, hogy a visszafizetés megnehezül és gyengébb árfolyamú dollárban történik majd. "A kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e a földrengés. Be fog következni. Az egyetlen kérdés, hogy mikor, s ha bekövetkezik, egyetlen nagy krízisben, vagy kevesebb veszteséggel járó kisebb megrázkódtatások sorozatában nyilvánul-e meg"⁴. Ami bekövetkezett Japán esetében 1989-ben a tőzsdéken, az bekövetkezhet Amerikában is. A veszteség nagyobb volt, mint az USA-ban a 29-33-as válság idején. A japán háztartások vagyonának harmada elveszett.

Amikor eljön az óra, a hatás az Egyesült Államokban, Japánban és a világgazdaság összes más térségében rendkívüli lesz. Az epicentrum az USA lesz, de a sokkhatás a csendes-óceáni térségben lesz erősebb - állítja Thurow professzor. Az amerikai termelők gyorsan helyettesíteni fogják a kieső importtermékeket, ami a lefelé futó trendet mérsékelheti, ellensúlyozhatja. Japánban és általában Ázsiában azonban az exportágazatok drámaian zsugorodni fognak, csődhullám indul, milliók maradnak munka nélkül. Minden 60 milliárd dollárnyi exportkiesés Japánban egy millió munkahely elvesztését jelenti.

Amennyiben az amerikai piac bezárul, illetve az amerikai importkereslet zuhan, Európa ázsiai vásárlásai is visszaesnek. Az exportvezérelt világgazdasági növekedés befullad.

Az Egyesült Államok és Japán tisztában van a kereskedelmi és fizetési kapcsolataik kiegyensúlyozatlanságában rejlő veszélyekkel. "Tárgyalnak, de alig kommunikálnak." Mind a kettő a másik magatartását gondolja megváltoztatni. "Mind a kettő a krízist várja, azt a napot, amikor Amerika nem tudja többé finanszírozni kereskedelmi mérlegének hiányát, azt a napot, amikor Amerika veszteségei olyan nagyok lesznek, hogy Japán nem kívánja többé finanszírozni amit nem csak amerikai kereskedelmi hiánynak, hanem japán kereskedelmi többletnek is lehet mondani."⁵ Mindkettőnek más modellre lenne szüksége. Amerikának többet kellene megtakarítani és kevesebbet fogyasztani. Japánnak fokozottan a belső piac fejlődésére kellene támaszkodnia. Mindenki mindent tud, de cselekvőképtelen. A rövidtávú érdekek érvényesülnek.

Mind Európa, mind Japán, mind pedig a négy ázsiai kis tigris, de Kína is azáltal tudott a gyors gazdasági növekedés útjára lépni, hogy megnyílt előttük az amerikai piac. Ha bezárul, annak messzemenően negatív következményei lesznek az összes térségben.

Jegyzetek

1. Az USA nemzetközi fizetési mérlegének hiánya korábban legfeljebb a GDP 1%-át tette ki, jelenleg a 4%-át. A new-yorki tőzsde kapitalizációja a GDP-hez viszonyítva ma kétszerese az 1929. évinek... vissza
2. Az ázsiai fejlődő országok gyors növekedését több tényező okozta: kezdetekben a politikai tényezőnek nagy szerepe volt, ami miatt a világpiac megnyílt az újonnan iparosodók árui előtt, anélkül, hogy ők maguk liberalizálták volna gazdaságukat; így exportintenzív modellt valósítottak meg, amelyet piacvédelem és erőteljes állami gazdaságösztönző gazdaságpolitika támasztott alá; további fontos elem volt a Japán modell, amely élenjárt bizonyos munkaigényes tevékenységek térségen belüli kihelyezésében; a nyolcvanas évektől jelentős tényező a szocialista Kína nyitáson alapuló gazdasági csodája; a kilencvenes években India gazdasági fellendülése. vissza
3. E pont gondolatai jórészt Lester C. Thurow, az MIT professzora, The Future of Capitalism (Penguin Books, 1995.) c. műve 194-208. oldalain alapulnak. vissza
4. U. o. 196. o. vissza
5. 204-205. o. vissza

Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624,  E-mail: vki@vki.hu

© 2005-2011 MTA VKI