Farkas Péter:
A világgazdaság középtávú tendenciái

I. A világgazdaság sajátosságai az ezredfordulón

1. 2000-ben gyorsan futott a világgazdaság vonata

A regionális pénzügyi-gazdasági válságok nyomán 1997-1999-ben lelassult világgazdasági szerelvény 2000 folyamán újra robogott. A globálkapitalizmus durván 7-8 éves fluktuációja felfelé ívelő szakaszba került. A világgazdaság haladási sebessége több mint másfél százalékkal haladta meg az előző évtized átlagát.

A leggazdagabb ipari országok GDP-je is szokatlanul gyorsan, a kilencvenes évtized 2,6%-os átlagával szemben, 3,9%-kal emelkedett. Különösen az Egyesült Államok teljesítménye volt kiemelkedő, mely már az utóbbi években is 4% feletti növekedést mutatott fel, s 2000-ben 5%-ot meghaladóan szárnyalt. Európa 3,5%-os teljesítménye kevésbé meglepő, de ugyancsak jelentősnek mondható. Japánban is voltak bíztató jelek, de az év második felében újra sötétebb felhők tornyosultak, nem valószínű, hogy túljutott volna az évtizedes növekedési nehézségeken. Az újonnan iparosodó ázsiai országok kiláboltak a válságból, újra a legdinamikusabb országcsoportot képezik. Kiemelendő Kína kicsit lassuló, de tartósan magas dinamizmusa és India teljesítménye. Kelet- és Közép-Európa országai a kilencvenes években bekövetkezett nagy visszaesés után növekedésnek indultak, bár ez alacsony szinten következett be. Összességében még jelenős távolságra vannak a korábbi termelési színvonaluktól. E csoporton belül 2000-ben a megemelkedett kőolajárból profitáló Oroszország volt a legdinamikusabb. Az EU csatlakozásra váró közép-európai országok már a kilencvenes évek közepétől mérsékelt gazdasági fejlődésnek indultak, 2000-ben nagyobb sebességre kapcsoltak. Afrika, a Közel-Kelet és Latin-Amerika is meghaladja az elmúlt évtized átlagát. Ezen belül azonban általában csak a kőolajexportálók helyzete javul, az egyéb nyersanyagok termelői, vagy száz ország, újra jelentős kereskedelmi cserearány (ár)veszteséget szenved. A mostanában egyre többet emlegetett világgazdasági differenciálódás - az egy főre jutó GDP-t tekintve - tovább folytatódik.

A gazdasági növekedés tendenciái és 2001. évi prognózisai
(1982-2001, a GDP emelkedése százalékban)

Megjegyzés:
^a becsült;
^b Kaukázuson túl és Közép-Ázsia nélkül;
^c Ukrajna és Belarusz nélkül;
^d Kelet-Ázsia;
^e In-donézia, Malajzia, Fülöpszigetek, Thaiföld.

Forrás:
IMF World Economics Outlook, 2000. október,
Monatsberichte des ifo Instituts für Wirtschaftforschung, 2000. október,
Centre d'Observation Économique, www.coe.ccip.fr, szeptember 25.

Bár gyorsan fut a világgazdaság vonata, azért a pálya nem sima, sziklákat is kerülgetni kell. Évek óta több olyan folyamat zajlik, mely a világgazdasági konjunktúra további menetét jelentősen befolyásolhatja. A szakértők is sokat vitatkoznak a konjunktúraciklusokról, az ipar szerkezeti megújulásának szükségességéről, az "új gazdaságról", a belső piac és az export szerepéről, az olajárról és hatásáról, a globális pénzügyi rendszer állapotáról, a világgazdaság feszítő differenciáló hatásairól.

2. "Új gazdaság"

Az Egyesült Államok történelmében a jelenlegi volt a leghosszabb gazdasági fellendülési szakasz. 2001 februárjában lett volna tíz éves, a gyorsuló ütemben, alacsony inflációval, a korábbi időszakoknál alacsonyabb munkanélküliséggel futó amerikai lokomotív. A világgazdaság 1997-99-es válságperiódusa sem ingatta meg, de 2000. második felétől fékezni kénytelen.

Az amerikai gazdasági ciklus meghosszabbításában valójában több tényező és körülmény játszott szerepet: a termelés folyamatos technikai megújítása, az információs technikák fejlesztésében és elterjesztésében játszott vezető szerep, ezzel összefüggésben a munkatermelékenység emelkedése; a tőkekoncentráció és centralizáció szintje; a nemzetközi gazdaság fokozódó liberalizációja amely mindenkor a legerősebbek érdeke; a külföldre telepített termelés és főleg az amerikai spekulációs tőke extraprofitot hozó megtérülése, azaz a nemzetközi jövedelemlecsapolás; a dollár speciális, nemzetközi tartalékvaluta szerepe; jelentős mennyiségű külföldi tőke bevonása ; más régiók nehézségeinek kihasználása; a külkereskedelmi cserearányok javulása, mögötte az exportszerkezet kedvező változása; továbbá az, hogy 1988 óta a belső fogyasztás (lakossági fogyasztás és a beruházások értéke) lényegesen gyorsabban nő, mint a hazai termelés. Az infláció megelőzéséhez az importtöbblet mellett a költségvetési szuficit is nagymértékben járult hozzá. További tényezők is vannak, például a nemzetközi összehasonlításban alacsony energiaárak, továbbá a "munkaerőpiacának rugalmassága", nem utolsó sorban az ügyes gazdaságpolitika . Ez többek között a Fed eddig adekvátnak bizonyult kamatpolitikáját jelenti. Ha a tőzsde megingásától, dekonjunktúrától kell félni, a hivatalosan hirdetett liberális elvekkel ellentétesen a keresletet (pénzkínálatot) "mesterségesen" felpumpálják. Elsősorban dömpingvádakkal megvédik a nemzetközi versenyben sérülékenyebb gazdasági ágazatokat, miközben a többi országot a hatékonyság címén további piacnyitásra szeretnék bírni.

Az Egyesült Államok kivételes konjunktúrájának tehát sok oka konkrétan is megjelölhető. Ugyanígy a veszélyei is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tőzsdeindexek soha, 1926-29-ben sem látott, a valódi gazdaságtól (termeléstől) teljesen elszakadt szárnyalásában megnyílvánult feszültség nem fokozható a végtelenségig. (2000-ben ugyan megállt a tőzsdei szárnyalás, sőt korrekció is bekövetkezett, de ez nem oldotta fel teljesen a korábbi években felhalmozódott feszítőerőket, melyek a pénzügyi túlfejlődésből adódnak.) Nem nőhet korlátlanul a kereskedelemi és a fizetési mérleg hiánya, ami egyben az USA jelentős eladósodásának is forrása. A hazai fogyasztás nem támaszkodhat sokáig a virtuális papiros-osztalékokra és a lakossági hitelfelvételre, valamint az importtöbbletre. Nem tartható a helyzet, mely szerint a lakosság megtakarítási rátája negatív, aminek következtében a lakosság eladósodik. Az nem lehetséges, hogy az ország konjunktúrájának növekvő tőkeszükségletét időtlen időkig a tőkeimport, a külföldi tőkejövedelem és a fedezetlen értékpapírpiac elégítse ki. A termelékenység rendkívüli növekedési üteme sem maradhat örök.

Az amerikai recesszió a kilencvenes évek derekától váratott magára. A speciális tényezők ezt halogatták. Közben a tőkék, főleg a virtuálisak, ezzel a feszültségek tovább halmozódtak. 2000 közepétől a konjunktúraciklus leszálló ágba került. Csak a gazdasági növekedés megtorpanásáról, vagy mélyebb visszaeséséről van-e szó, még nem világos. Mindenesetre ebben a helyzetben egy váratlan világgazdasági vagy belgazdasági esemény negatív spirált indukálhat. Közgazdaságilag feszített helyzetben egy kisebb hógolyó is lavinát indíthat ("pillangóhatás").

Minél később fékeződik le az amerikai lokomotív, annál nagyobb lehet a csattanás. A felesleges tőkék elértéktelenedése. Azoknak a tőkéknek a leíródása, amelyek egy szűkülő piaci helyzetben már nem hoznak (a termelésben valódi, a spekulációs pénzügyi piacokon virtuális, de amíg a hossz tart, valódi értékké tehető) megfelelő profitot. Annál nehezebb lesz vágányra állítani az amerikai mozdonyt és annál erőteljesebb lesz az amerikai lokomotív mögé kötött kocsik torlódása. Annál erősebbek lehetnek a társadalmi következmények és mozgások. Az amerikai gazdaságpolitika irányítói ezért reménykednek a konjunktúra fokozatos lehűtésében, ami 2000 második félévében bizonyos mértékben megkezdődött (soft landing), s a recesszió (hard landing) elkerülésében.

3. Policy mix majd fék

Figyelemre méltó jellegzetessége a fejlett országok elmúlt években mutatott kedvező konjunktúrájának, hogy megindításában a korábbiakhoz képest nagyobb szerepet kapott a hazai piac. A világgazdaság stabilizálásában és a konjunktúra élénkítésében az állam szerepe az elmúlt években megnőtt. A liberális gazdaságpolitika jobban, mint korábban, kiegészült a keynesi gazdaságpolitika elemeivel. Ilyennek tekinthetők pl. az 1997-98-ban megingott közepesen fejlett országok - pontosabban a nekik hitelező bankok - konszolidálását szolgáló nemzetközi megahitel csomagok. 1998 októberében, a new-yorki tőzsde mélyrepülését az amerikai kormányzat a kereslet hirtelen felpumpálásával, a likviditás (dollárkínálat) jelentős növelésével hidalta át. Japán sok százmillió dolláros költségvetési programokkal is megpróbálta élénkíteni gazdaságát, (közöttük a tizedik 2000 első felében okozott hirtelen élénkülést, majd ez az év második felétől lassú növekedésbe ment át). Ezúttal ez ellen az IMF sem tiltakozott, sőt komoly bírálatok nyomán egyes újonnan iparosodó országoknak - pl. az azóta sikeresen kilábaló Dél-Koreának, igaz ezt kevéssé verték dobra - ugyanezt a módszert ajánlotta.

A nemzetközi kereskedelem növekedési üteme az 1997-ben kezdődött regionális válságok és a pénzügyi piacok megingása nyomán mintegy a felére esett vissza. A nemzetközi kereskedelem növekedést generáló hatása gyengült. Ebben a helyzetben sok fejlett ország kormányzatának korábbi monetáris és fiskális szigora lazult, neutrálissá illetve egyenesen expanzionistává vált. Kezdetben a kamatszint csökkent, a forgalomba kerülő pénzmennyiség gyorsabban nőtt, a szokásos évi 4-5% helyett 6-8%-kal. Részben ennek hatására szárnyaltak tovább a tőzsdék, nőttek a lakosság elkölthető jövedelmei. A fejlett ipari országokban a kilencvenes évek közepén a lakossági fogyasztás emelkedése még elmaradt a GDP-étől, 1998-ban és 1999-ben lényegesen meghaladta azt, 2000-ben és várhatóan 2001-ben nagyjából egyforma ütemben emelkednek. 1998-tól a beruházások szerepe is nőtt.

4. A nemzetközi kereskedelem kérdőjelei

Azt, hogy a kilencvenes évek derekához hasonló, a viszonylag lassú, váratlan, de kezelhető feszültségekkel jellemezhető korszak, vagy egy számottevő, a tőzsdeindexek jelentős korrekciójával járó korszak következik-e, nem csupán a gazdaságpolitikák sikerességén múlik. Kérdés például, hogy a nemzetközi kereskedelem növekedési üteme hogyan alakul ? Felvetődik például, hogy a nemzetközi áru- és szolgáltatásforgalom legdinamikusabb szegmense, a transznacionális társaságok vállalaton belüli és a vállalatok közötti forgalma - mivel talán kimerítették az ebből adódó racionalizálási lehetőségek nagyobbik részét - talán már nem fog olyan gyorsan növekedni, mint az elmúlt másfél-két évtizedben. Ugyanebbe az irányba hat a látensen vagy ma is felesleges termelő kapacitások megléte sok iparágban, az agrártermelésben (persze nem a kereslethez, hanem a fizetőképes kereslethez képest). Továbbá a munkanélküliség miatt fokozódik a társadalmi ellenállás a fejlett országokban a termelés kitelepítése ellen. Ha a nemzetközi kereskedelem dinamikája tartósan lassul, akkor csökken az a szerepe, amelyet az egyes országok gazdaságára az elmúlt két-három évtizedben kifejtett. A nemzetközi kereskedelem növekedése bizonyosan meg fogja haladni a bruttó hozzáadott érték növekedését, de nincs kizárva, hogy kisebb lesz a különbség, mint korábban. Mindez azonban csak saját elemzés. A nemzetközi gazdasági szervezetek, így a WTO szerint is, a most kezdődött évtized első felében a nemzetközi kereskedelem hasonló ütemben fog növekedni, mint a kilencvenes években: átlag 6,8%-kal.

A 2000. évi világkereskedelmi tendenciák mindenesetre azt mutatják, hogy a gyors - becslés szerint 10 % körüli - növekedése ellenére jelentős feszültségek halmozódnak. A legfontosabb országok kereskedelmi mérlegéről készült kimutatások szerint, miközben az USA és részben Nagy-Britannia kereskedelmi mérlegének korábbi, jelentős hiánya tovább emelkedett, Németország, Franciaország és Japán kereskedelmi többlete számottevően csökkent. Következésképpen tovább nőtt a "feltörekvő" országok szerepe. Mindazonáltal a legfejlettebb országok kedvezőtlen kereskedelmi folyamatai csökkentik a következő évek nemzetközi kereskedelemre orientált gazdasági növekedésének esélyeit.

Amennyiben a nemzetközi kereskedelem és az általános gazdasági növekedés dinamikája lassul, a piacokért folytatott harc kiéleződhet. Nem kell számítani látványos vámemelésekre, totális kereskedelmi konfrontációkra. De az elmúlt válságidőszak tapasztalata is azt mutatja, hogy a nemzetközi forgalom lanyhulása idején jelentős mértékben szaporodnak a "dömpingeljárások", rendkívüli, időleges vámok, szigorodnak az adminisztratív megkötések. Feltehető, hogy az 1999 végén egyelőre kudarcba fulladt újabb WTO körtárgyalás nagyon lassan fog haladni.

5. Csökkenő megtakarítási és beruházási ráták

Mostanában alig elemzik a nemzetgazdasági megtakarítások és beruházások alakulását, pedig hosszabb távon az invesztíciók és a gazdasági növekedés között korreláció mutatható ki. Ez az összefüggés azonban inkább csak egy-egy országra, országcsoportra érvényes, egymás közötti összehasonlításukra ebből a szempontból kevésbé van lehetőség. A beruházások aránya és a növekedés között ugyanis nem automatikus, nem abszolút az összefüggés, hanem tendenciaszerű. A beruházási ráta és a gazdasági növekedés kapcsolata a termelékenységtől, gazdasági hatékonyságtól függ. Mindenesetre tény, hogy a világgazdaság hosszútávon lassuló növekedési tendenciájának megfelelően a megtakarítások és beruházások aránya a GDP-ben a legtöbb országcsoportban csökkenőben volt az elmúlt két évtized folyamán. Kivételt csak Kína és Dél-Ázsia képez, valamint a Szaharától Délre fekvő Afrika, ahol a megtakarítások és az invesztíciók alacsony szinten stagnálnak.

A jelenlegi világgazdaság látszólagos paradoxonja, hogy a pénzügyi "túltengés" ellenére az értéktermelő tevékenységek finanszírozhatósága szűk, sok helyen tovább szűkül. A helyzet kulcsa: a pénzügyi befektetések, főleg spekulációk terjedelme megnőtt a hetvenes évek elejétől, a korábbi korszakokkal ellentétben hozamuk magasabb, mint a termelő-szolgáltató-infrastrukturális beruházások profitja.

A termelékenység növekedése részben - vagy mint az Egyesült Államokban jelentős mértékben - ellensúlyozhatja a profitokra nehezedő nyomást, a beruházási arányok tendenciális csökkenését. Mindazonáltal a kilencvenes évek második felében a megtakarítási és a beruházási ráták viszonylag alacsonyra estek, ami arra utal, hogy a következő évek reálgazdasági tevékenységét befolyásoló forrásoldali-befektetési feltételek nem különösebben kedvezőek. (Egyébként a kereslet-oldali sem.) A termelékenység jelentősebb növeléséhez, növekedési ütemének fenntartásához is újabb beruházások kellenek!

6. Felhők a világ ipara felett

Sajátos volt a helyzete a világ iparának 2000-ben. Az ipari kibocsátás 1999 elejére - a mikroelektronikai ipar nélkül számítva - a stagnálás állapotába került. Korunkban az informatika és a rugalmas termelési rendszerek révén már ritkábban jellemző a túltermelés, de esetenként jelentősek a túlkapacitások. 1997 és 1999 eleje között egy sor iparágban világszerte - különösen Ázsiában és Latin-Amerikában - rohamosan nőtt a kapacitás-kihasználatlanság. (Pl. Földünkön 60 millió gépkocsit tudtak gyártani, 44 millióra volt kereslet. Hatalmas kapacitásfeleslegek, esetenként eladatlan készletek voltak a világ vegyiparában, építőanyag-iparában, a hagyományos gépgyártásban, textiliparában.)

Ennek ellenére sem kezdődött el jelentősebb mértékben a kapacitás-leépítésekkel járó racionalizálás, azt több folyamat helyettesíti: a technikai megújulás, a termelékenység növekedése permanensé vált, a strukturális megújulást továbbá a fúziók és felvásárlások helyettesítik, egyre gyakoribb a megtakarításokat eredményező stratégia összefogások, közös kutatások, gyártmányfejlesztési összefogások, közös alkatrész-, részegység- és késztermék-előállítások száma. A struktúraváltást, karcsúsítást az is fékezi, hogy a (gyakran, sőt jellemzően pénzügyi csoportokkal összefonódott, pénzintézeti tevékenységet folytató) nagy multinacionális társaságok portfoliójuk egy részét pénzügyi-spekulációs tevékenységekben fialtatják, így az átlagos profitabilitásuk nem olyan rossz. További, valószínűleg jelentős tényező, hogy a vállalkozói adóterheket az utóbbi években világszerte mérséklik.

Még a mélyebb termelési recesszió kibontakozása előtt, 1999-ben újraindult az ipari konjunktúra (pl. az akkor csökkentett kamatok, elerőtlenedő euro, esetenként lazább fiskális politikák, szárnyaló tőzsdék segítségével). Az Egyesült Államokban 2000 közepéig 6-7%-os jelentős, Európában ettől elmaradó, 5% körüli volt az ipari fellendülés, az ázsiai országokban a 12%-ot is meghaladta. A kapacitáskihasználás javult.

A strukturális feszültségek ezzel enyhültek, de nem oldódtak meg. A jelenlegi helyzet úgy is felfogható, hogy a felvásárlások, kereszttulajdonlások, spekulációs bevételek, továbbá a rövidtávú konjunkturális tendenciák sok térségben és ágazatban elodázzák a szükséges szerkezeti átalakulásokat, a kevésbé versenyképes termelőegységek technikai modernizálását vagy leépítését. A feszültségek középtávon kiéleződhetnek. Annál is inkább, mert a 2000 első felében a legfejlettebb térségekben még gyorsuló ipari növekedés az év közepétől határozottan lassulni kezdett. Egyelőre az USA-ban erőteljesebben, mint Európában.

7. Olajár és politika

Miért az olajárak legújabb szárnyalása, s ez meddig fog tartani? Egyértelmű választ aligha tud mondani bárki. A kőolaj árát a monopolhatások, a stratégiai-politikai érdekek, a termelési-szállítási ráfordítások, valamint a pszichológiai tényezők együttesen határozzák meg. Ásványi nyersanyagok esetében a piaci árnak fedeznie kell a még művelés alá vont, legrosszabb hatékonyságú lelőhely egyéni kitermelési költségét, s hasznát is. A kőolaj esetében ez az északi-tengeri kőolaj, melynek felszínre hozása hordónként 20 dollár alatt van. A politikai-stratégiai tényező itt érhető tetten. Amennyiben ugyanis a ma már végleg lehetetlen szabadpiaci vagy más, optimális felhasználást segítő, észszerű viszonyok lennének világunkban, akkor az emberiség csak közel-keleti olajat használna. Az arab világban az átlagos kitermelési költség az 5 dollárt sem éri el! A fejlett tőkés országok, elsősorban az Egyesült Államok és Európa, önérdekű biztonsági megfontolásból is fenntartja saját kitermelő és feldolgozó kapacitásait.

A magas olajár inflációs nyomást is okoz, növeli a termelő és szolgáltató ágazatok költségeit, fékezi a konjunktúrát. Szakértői vélemények szerint a kőolajár tíz százalékos drágulása a fejlett világban 0,1-0,2%-os általános áremelkedést és 0,1%-os GDP csökkenést okoz. A gyengén fejlett országokban a hatás ennek a duplája. A nem kőolajexportőr fejlődő országok kereskedelmi cserearánya (terms of trade) 2000-ben 11-33%-kal az 1995-97-es átlag alatt van. Ez megterheli fizetési mérlegüket, (ráadásul a hitelek megdrágultak).

Mire számíthatunk most? Rövidtávon beláthatatlan az olajár alakulása. Hosszabb távon azonban az említett északi-tengeri kőolaj kitermelési és szállítási költsége az etalon. Valahol a 20-25 dollár közötti sávban. A szakértők többsége ebben a sávban mozgó árat vár vagy remél 2001 közepére.

8. A nemzetközi pénzügyi rendszer és az euro

A kilencvenes évek folyamán a reálfolyamatoktól elszakadva már amúgy is megtöbbszöröződött tőzsdeindexek még gyorsabb, még veszélyesebb szárnyalásba kezdtek a gazdasági fellendülés megindulásával párhuzamosan, 1999 közepétől 2000 elejéig. A new-yorki Dow Jones és az európai tőzsdék folyamatait összegző Euro Stoxx ezalatt egyaránt másfélszeresére nőtt. Hasonló volt a helyzet egyes "felemelkedő" országok tőzsdéin is. A japán Nikkei esetében azonban - mint immár egy évtizede -, továbbá a többi ázsiai tőzsdén is, inkább a stagnálás volt jellemző abban az időszakban.

A világgazdaság felemás és bizonytalan helyzete tükröződik abban, hogy a régen látott gazdasági növekedési ütem ellenére a vezető tőzsdei árfolyamok 2000 folyamán nem emelkedtek tovább, inkább csökkentek. Különösen meglepetést okozott a technológiaintenzív cégek részvényárfolyamának megingása.

A pénzügyi luftballon feszítettségét jellemző adat: a new-yorki tőzsde kapitalizációja 2000-ben elérte az Egyesült Államok GDP-jének 180 százalékát. Ez a mutató utoljára a Nagy Válság előtt ért el csúcsot, amikor a GDP 80%-át tette ki.

A pénzügyi luftballonból a regionális pénzügyi válságok és a vezető tőzsdék ideiglenes megingása nyomán 1997-98 folyamán többtízezer milliárd dollár áramlott ki a "réseken" és íródott le. Ez a folyamat 2000-benújraindult. 2001 első hónapjaiban a Dow Jones index 10, a Nasdaq 40, a Nikkei index 30%-kal, az európai folyamatokat összegző Euro Stoxx durván egyötödével volt az egy évvel korábbi alatt. A hosszú távú hatást még nem lehet kiszámítani. Az azonban biztos, hogy a pénzügyi rendszer korábbi "felfúvódásából" következett feszültségeket a 2000. évi korrekció még távolról sem enyhítette elégséges mértékben.

A nemzetközi pénzügyi rendszer másik izgalmas fejleménye a vezető valuták egymáshoz viszonyított árfolyamának alakulása . A dollár az amerikai gazdaság teljesítménye, vonzereje és nem kevésbé a magasabb kamatok miatt folyamatosan felértékelődött a többi valutához, de különösen az eurohoz képest. Az európai közös valuta értékvesztésének hátteréről kiterjedt vita folyik. Az egyik ok kétségtelenül az volt, hogy az export versenyképességének javításához "jól jött" a gyengélkedő közös valuta. (Igaz ugyanez elhalaszthatóvá teszi a versenyképesség javításához szükséges szerkezeti változtatásokat, tehát hosszú távon kedvezőtlen). További tényező, hogy az európai tőke az adott helyzetben az USA felé áramlott. A jelenleg még kedvező európai konjunktúra, az észak-amerikai gazdasági fellendülés mérséklődése, továbbá az amerikai és az európai hosszúlejáratú állampapírok kamata közötti korábbi különbség jelentős csökkenése feltehetően lehetővé teszi az euro árfolyamának 2000. végétől mutatkozó stabilizálódásának tartósítását - legalábbis a következő hónapokban.

További jelentős változás az eladósodott országok finanszírozásának bonyolultabbá válása . Igaz a Fed 2001. évi kamatcsökkentései a nemzetközi hitelek törlesztését olcsóbbá tehetnék, de a világgazdasági bizonytalanságok miatt a "felemelkedő" országoknak számított kamatfelár növekvőben van.

9. Fellépés a globalizáció negatív hatásai ellen 2000-ben

A globalizáció jelenlegi, transznacionális tőke által vezérelt formája folytán az elmúlt két-három évtizedben fokozódtak a piaci viszonyok spontán differenciáló hatásai. Nemzetközileg és a társadalmakon belül is, legyen szó a centrum országokról, vagy a félperifériáról, perifériáról. A legtöbb régióban évtizedről évtizedre nőtt a munkanélküliség aránya. A piacliberalizálás, a piacok megnyitása sok elmaradottabb országban dezindusztrializációs hatással volt, ami a "modernizáció" lehetőségét kérdőjelezi meg.

Világszerte erősödőben van a globalizáció jelenlegi formája elleni tiltakozás. Többek között az ellen, hogy a legfejlettebb országok szűk körben, a kevésbé fejlettek kizárásával döntsenek a nemzeti piacok további liberalizálásáról.

Többről van szó, mint utcai megmozdulásokról. Az amerikai szakszervezetek bizonyos esetekben piacvédelmet értek el. A fejlődő országok csoportja áprilisban, a Világkereskedelmi Szervezetben, újra megakadályozta az újabb körtárgyalások megindítását, mivel a legfejlettebbek nem vállalták az agrár- és textilpiacuk további megnyitását a legelmaradottabb országok előtt. Ugyancsak áprilisban, Genfben, 30 szegény ország az adósságügyekben a tárgyalóerejük közös növelése érdekében csoportot hozott létre. Céljuk a súlyosan eladósodott országok egyesítése egy új szervezetben (World Association of Debt Management Offices - Wadmo). A gazdaságilag elmaradott országokat tömörítő G77 csoport májusi havannai értekezletén, 69 kormányfő, illetve államfő jelenlétében éles hangú közös nyilatkozatot fogadott el a jelenlegi globalizáció és annak negatív hatásai ellen. 2001 februárjában, a brazíliai Porto Allegrében, a davosi csúcstalálkozó idején szervezett ellenkonferencián 49 - köztük pl. francia - kormánytag, és 160 millió embert képviselő szervezetek vezetői voltak jelen.

Részben a tiltakozások nyomán, a nemzetközi szervezetekben is erősödött a felismerés, hogy az egyensúly és növekedés egymáshoz való viszonyában elmozdulás (restrikción alapuló kiegyensúlyozás helyett előremenekülés) szükséges: a vállalati magánérdekekből adódó bérnyomás és az általános fogyasztás (kereslet) növelése közötti ellentmondás oldása érdekében, a gazdasági fejlődés igazságosabb társadalmi elosztása, az életszínvonal javítása céljából. Így például a Világbankban felmerült a liberalizációs elveket összefoglaló, két évtizede hivatkozási alapul szolgáló "washingtoni konszenzussal" szemben egy "post-washingtoni konszenzus" szükségessége.

Mindez egyelőre csak elmozdulás, de mutatja, hogy új globális kapitalista társadalmi és gazdasági paradigma kialakulásának korszakát éljük. Erre mutat a fentebb említett policy mix is. Amennyiben az új átfogó, a gazdasági és társadalmi feszültségeket kezelni tudó koncepció nem születik meg, és nem kerül alkalmazásra, hosszabb távon akár a népi megmozdulások, polgárháborúk, helyi háborús helyzetek száma is nőhet. A legfejlettebb régiók között is kiéleződhet a konkurencia.

II. Három lehetséges fejlődési alternatíva

Ha a tömör világgazdasági helyzetkép alapján jövőképet akarunk alkotni, számba kell venni, hogy a vázolt, általunk legfontosabbnak tartott folyamatokból várhatóan melyek lesznek tartósak, hogyan módosulnak, milyen újabb tényezők kerülhetnek felszínre, milyen alternatívák lehetségesek? Természetesen mindezt megfelelő fenntartásokkal tesszük, hiszen a gazdasági prognózisok - mint szó volt róla - a piaci spontaneitások és az előre nem látható gazdaságpolitikák miatt mindig is bizonytalanok voltak. Különösen azok most, a világgazdaság mai, sajátos, korábbi tapasztalatainktól eltérő, sok szempontból labilis helyzetében.

Kezdjük mindjárt ez utóbbival. A világgazdaság transznacionális korszakában a tőkekoncentráció folytán a gazdasági folyamatok jobban eltérhetnek (fizetési mérlegek, kereskedelmi mérlegek, kapacitásfeleslegek, pénzügyi túlfejlődés, stb.) az egyensúlyi állapottól. Ilyen helyzetben a nemzetközi pénzügyi rendszerben felhalmozódott, reálfedezet nélküli likvid tőkék, valamint a termelő kapacitások ma is meglevő feleslegei (a túlfelhalmozott likvid és termelő tőkék) egyaránt olyan helyzetet teremthetnek, amikor kiderül, már nem hoznak megfelelő jövedelmet tulajdonosaiknak. A kapitalizmus története során ez megszokott jelenség. Ilyenkor a kiigazítások, recessziók, válságok során ezek a tőkék "megsemmisülnek", elértéktelenednek. Márpedig amennyiben ma jelen vannak az ilyen tőkék, egy korrekció most is lehetséges.

A mai modern transznacionális kapitalizmus korszakában a kormányzatoknak és a nemzetközi pénzügyi rendszer irányítóinak még mindig viszonylag hatékony gazdaságpolitikai eszközök és nem kevés tapasztalat áll a rendelkezésére. Különösen az Egyesült Államokban, Földünk legerősebb, leghatalmasabb gazdaságában. Ugyanaz a gazdaságpolitika azonban, amely a nagyobb válságot, tőkeelértéktelenedést hosszú időszakon keresztül elkerülhetővé, a reáliákkal nem fedezett pénzpiacok szárnyalását lehetővé tette, súlyos csapdát is jelenthet. Nem engedi szabadjára azokat a piaci erőket, amelyek a már felesleges tőkéket határozottabban elértéktelenítené. A pénzpiacokon azokat a tőkéket, amelyek csak egyre nagyobb mesterséges likviditásteremtéssel, illetve nemzetközi jövedelem-újraelosztással hozhatnak profitot. A reálgazdaságban az elavult technikai szintje miatt nem elég hatékony, kevés jövedelmet eredményező kapacitásokat.

E lappangó feszültségek, és az ezekből következő félelmek 1999-2000 folyamán háttérbe szorultak. 2000 második felétől azonban a fellendülésnek vége szakadt. Észak-Amerikát nem számítva - mely közel évtizednyi gyorsuló növekedés után halad a recesszió felé - a konjunktúraciklus szokatlanul, már egy-másfél évnyi fellendülés után kifulladni látszik. Ez arra utal, hogy az amerikai mozdony és a többi régió kocsija egy szerelvényt képez.

Szakmai körökben már évek óta vita tárgya, hogy amennyiben az Egyesült Államok konjunktúrája kifullad, átveheti-e a mozdony szerepét valamelyik térség? Valójában nem látszik pillanatnyilag a világgazdaságban olyan fejlett ország, vagy országcsoport, amely az USA szerepét néhány év távlatában átvehetné. Az USA technológiai, termelékenységi, tőkekoncentrációs és menedzsment előnye tetemes. Nagyobb válsága estén feltehetően a többi országcsoportot is - többé-kevésbé - maga után rántja. Megfogalmazódnak bizonyos remények Európa, azon belül az EU lehetőségeiről. Az elmúlt három évtized konjunktúraciklusainak elemzése azonban azt bizonyította, hogy az európai gazdasági növekedés tendenciálisan követi az Észak-Amerikait. Recesszió esetén a korrelációjuk még szorosabb, mint a fellendülések időszakában.

Mindebből a világgazdaság elkövetkező két-három évére kétféle alternatíva adódik, melyhez hozzáteszünk egy inkább teoretikusat is.

• Első variánsként elképzelhető, hogy az eddig is "hatékony" gazdaságpolitika eszközeivel a súlyosabb válság az USA-ban elkerülhető, tovább görgethető. A világgazdaság jelenlegi feszültségei, az egyes országok és térségek konkrét gazdasági helyzete ebben az esetben középtávon mérsékelten növekvő és ezen belül differenciált lesz. Érdekes kérdés, hogy a fejlett ipari országokban a kilencvenes évek folyamán a három nagy centrum konjunktúraciklusainak korábbi egységesedési tendenciája megtört. Most vannak olyan jelek, hogy az USA konjunktúra lehűtése és a Japán növekedés esetleges megindulása nyomán újra a fázisok egységessége kerül előtérbe. Egyes országokban, régiókban az újabb egyensúlyi zavarok, pénzügyi és termelési válságok elképzelhetőek, sőt valószínűek.
• A második variáns egy többé-kevésbé jelentős, durván legalább kétéves világméretű válságszakaszt, gazdasági pangást, még inkább visszaesést jelentene. Ennek részét képezné a tőzsdék és általában az értékpapírok árfolyamának további jelentős korrekciója, az ipar és részben a szolgáltatások strukturális átalakulása (felesleges kapacitások bátrabb leépítése, a technikai-technológiai verseny kiéleződése, újabb összeolvadások, a stratégiai szövetségek hatóerejének növekedése, stb.) Ebben az esetben a nemzetközi fizetések terén esetleg nagy zavarok várhatók. Az USA importkeresletének jelentős visszaesése elapasztaná azokat a kereskedelmi többleteket, amellyel a harmadik országok a Japánnal fennálló kereskedelmi hiányukat finanszírozzák. Sőt, mivel sok ország - beleértve az Egyesült Államokat - el van adósodva Japánnak, valójában kereskedelmi mérlegtöbbletet kellene elérniük vele szemben, hogy törleszteni tudjanak. A japán 140 milliárdos exporttöbbletnek tehát ilyen helyzetben meg kell szűnnie, ami több mint 2 millió munkahely eltűnését jelentené…
• A harmadik alternatíva inkább csak elméleti lehetőség, s talán egy válságszakasz későbbi következménye lehet. A globalizáció, a termelés, a gazdasági folyamatok nemzetköziesedése elvileg lehetőséget biztosítana a világgazdaságban felhalmozódott feszültségek közös, az összes nemzet demokratikus együttműködésén alapuló enyhítésére. A világgazdaság stabilizálása feltételezné a pénzügyi luftballon és a felesleges termelő kapacitások regulált átstruktúrálásását, ahol szükséges, leépítését, még inkább az utóbbi kapacitások egy részének a kereslet növelése általi fenntartását, a fejlődő és a közepesen fejlett országok adósságainak leírását (ezek tőkerészét egyébként már bőven, sok esetben többszörösen visszafizették), a fizetési mérlegek kiegyenlítő finanszírozását, a nemzetgazdaságok és az életszínvonalak harmonizált fejlesztését, ennek érdekében nemzetközi tőkeátcsoportosítást elsősorban az elmaradottabb országok javára, általában a világgazdaság hierarchikus rendjének egy demokratikusabbal való felváltását. Ez az "új" paradigma immár globális végiggondolással elismerné az államok (nemzetközileg is egyeztetett) gazdaságszervező és szociális szerepét, a piacok ellenőrzésének szükségességét, a fogyasztás, a szociális ellátás fontosságát. Mindez azonban a következő néhány évben aligha befolyásolja számottevően a világgazdaság állapotát és működési mechanizmusait. A multinacionális tőke elkülönült érdekei rendkívül erősek, ellenállnak a változtatásoknak.

Az eddigiekből az is következhet, hogy egy súlyos válság nyomán a gazdasági és főleg társadalmi-politikai ellentmondások esetleg annyira kiéleződnek, hogy az események távlatosan szétfeszítik a transznacionális társaságok pozícióit, a transznacionális kapitalizmus kereteit. Radikálisan megerősítve a globalizáció eddigi veszteseinek érdekérvényesítését, a regionális, nemzeti szintű és lokális érdekek erőteljesebb érvényesítését, előtérbe állítva a közösségi, szociális és kulturális értékeket.

Ezek után vessünk egy pillantást a Nemzetközi Valutaalap 2000 októberében készült középtávú prognózis-variánsaira.

A világgazdaság 1999-2000 első félévi, fellendüléssel jellemezhető tendenciáit továbbvetítő alapvariáns szerint Földünk összesített GDP-je 2001 és 2005 között évi 4,3%-kal nőne, ami több mint 1 százalékponttal haladná meg a kilencvenes évek átlagát. Az ipari országok gazdasági növekedése megközelítené a 3%-ot, ami csak néhány tizeddel magasabb, mint az előző évtizedben. A fejlődő országok csoportja évi 6%-kal (előző évtized kb. 5,5), az átalakuló országoké 5%-kal nőne, (az előző évtized csökkenése után). Láthatóan, különösen a fejlődő és a volt szocialista országok tekintetében optimista ez az előrejelzés. A korábban taglalt tendenciák és a 2001 első heteire kialakult világgazdasági helyzet fényében is ez a prognózis túl optimistának tűnik.

A "harder landing", erősebb visszaesés peremfeltételeit már az "új gazdaság" tárgyalása kapcsán említettük. A lényeg: 2001 elején az USA-ban a profitkilátások meredeken visszaesnek, a tőzsdeindexek 20%-ot zuhannak, a fogyasztók és termelők bizalma megrendül. Most, 2001 márciusában ez a variáns megvalósulni látszik. Ebben az esetben az USA GDP-je 2004-ig évente 1-2%-kal, az EU-é 0,5-1,4, Japáné 0,2-0,9, a többi térségé 0,1-0,8%-kal lennel alacsonyabb, mint az alapvariáns esetén. Az erősebb fékek 2001-2002-ben működnének, majd 2004-2005-ig fokozatosan oldódnának.

Az IMF optimistább prognózisa szerint, ha az EU és Japán jelentős szerkezeti és intézményi változásokat hajtana végre, (agresszív munkaerőpiaci reform Európában, gyors szerkezeti átalakulás Japánban, az euro és a yen felértékelődik, gyorsuló belső fogyasztás és gyengülő export-versenyképesség, a termelékenységük gyorsan nőne), az évente fél-egy százalékos lökést adna Földünkön a GDP növekedésének. Maga az EU és Japán 2004-ig 1-2%-kal növekedne gyorsabban, mint az alapvariáns szerint, az USA-ban 0,2-0,4, a többi térségben 0,1-0,5% lenne a nyereség évente. Azt ajánlja az IMF, hogy az USA a soft landing érdekében fogja vissza a lakossági fogyasztást, a másik két fejlett központ viszont minden eszközzel ösztönözze annak gyors növekedését. Ugyanakkor maga is hangsúlyozza, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az amerikai és az európai konjunktúra összefonódása folytán az Egyesült Államok gazdasági recessziója nem hagyja érintetlenül az európai gazdaságot. Ezt mutatja az ismertetett "harder landing" prognózisvariáns is.

III. Rövid távú kilátások

A gazdaságkutató intézetek 2001 elején már jobban hangsúlyozzák, hogy a fejlett ipari országok konjunktúra-ciklusa 2000 nyara óta leszálló ágba került - ha nem is drasztikus a visszaesés. A nemzetközi kereskedelem és a lakossági kereslet növekedési üteme mérséklődött. Az USA-ban és Japánban már észrevehetően csökkentek a beruházások.

Mint szó volt róla, a világgazdaság rizikótényezői jelentősek. Január első napjaira világossá vált, hogy az évek óta várt lassulás bekövetkezett, az Egyesült Államok gazdasági növekedése elakadt. A Fed váratlanul és a megszokott mértékhez képest drasztikusan, 50 bázisponttal, 6%-ra, majd 5,5%-ra, később 5%-ra csökkentette az irányadó kamatlábat. Január folyamán az is kiderült, hogy a Fed elnöke, Greenspan már nem ellenzi az új elnök, Bush 10 évre szóló 1600 milliárdos adócsökkentési programját, ezzel is élénkíteni próbálva a konjunktúrát.

Mindez nem biztos, hogy elég a recesszió elkerüléséhez. A kamatok csökkentése nem jelenti automatikusan a vállalatok finanszírozhatóságának javulását. A bizonytalan helyzetben a megtakarítás fokozottan a hosszú távú állampapírok iránti keresletet növelheti, ami elvonást jelent a rövidtávú fejlesztésektől. A tervezett adócsökkentéssel növekszik a befektethető tőkeállomány, ez fékezheti az állampapírok kamatának csökkentését, így növelheti azok vonzerejét. A magánforrások kamata lassabban mérséklődik, a dekonjuktúra bizonytalan feltételei között nem biztos, hogy igénybe érdemes venni.

Az értékpapír-jövedelmek 2000. évi stagnálása, az erősebb áremelkedés, a foglalkoztatottak számának korábbinál lassúbb emelkedése folytán a lakossági kereslet augusztustól kezdődően észrevehetően mérséklődött. A dollár magas árfolyama és a világpiaci kereslet ütemének némi mérséklődése folytán az exporttevékenység lanyhult. A kőolajár emelkedése a termelési költségeket növelte. A profitkilátások rosszabbodása folytán a beruházások növekedési üteme is visszaesett, a beruházási javak rendelésállománya immár csökken. A növekedési ütem mérséklődése a gazdaság összes ágazatára kiterjed. Nehezedik a külső finanszírozás is. A kereskedelmi mérleg deficitje hónapról hónapra emelkedett, a folyó fizetési mérleg hiánya 2000-ben a GDP 4%-a fölé emelkedett, miközben a tőzsdeindexek stagnálása folytán a külföldi tőke befektetési hajlandósága mérséklődött. Ez utóbbi most, a kamatcsökkentés után feltehetően tovább gyengül.

A folyamat kifutása még nem világos. Nem tudható, hogy a negatív spirált le sikerül-e fékezni. Elégségesnek bizonyul-e a kamatcsökkentés, vagy éppen ez indít negatív folyamatokat? Nyomában nőhet az infláció és kevésbé fogja vonzani a külföldi befektetőket. Csak mérséklődik a növekedés üteme, vagy gazdasági visszaesés következik? Mint fentebb szó volt róla, az IMF szerint "harder landing" esetén az USA GDP-je 2001-ben csak 1,3%-kal fog nőni. Már ez is jelentős hatású lenne a világgazdaság egészére nézve. A GDP csökkenése, tehát nem "harder", hanem valóban "hard" visszaesés, kombinálva a tőzsdeindexek még jelentősebb korrekciójával, egyenesen pusztító hatású lenne. Ez a verzió sem kizárt a felhalmozódott feszültségek ismeretében, bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gazdaságpolitikának vannak az elmúlt években jól bevált eszközei, s az Egyesült Államok a legtöbb szempontból még mindig a legversenyképesebb gazdaság.

Nyugat-Európában, azon belül az Európai Unióban az Egyesült Államokhoz hasonlóan, - részben a magasabb áremelkedések nyomán - a lakossági kereslet mérséklődött a harmadik negyedévtől, amikor csak 0,5%-kal, éves szinten kb. 2,3%-kal bővült. Mindazonáltal a harmadik negyedévben éves ütemre átszámítva még 3,4%-kal nőtt a GDP, ami csak két tizeddel kevesebb, mint a második negyedévben. Ebben közrejátszott a beruházási javak iránti kereslet jelentős emelkedése és a viszonylag dinamikus exporttevékenység. A működőtőke tekintetében 2000-ben az EU újra nettó importőrré vált, ami segíti a konjunktúrát.

Megkísérelhető az a feltételezés, hogy némi késleltetéssel, az európai növekedési ütem az észak-amerikaihoz hasonlóan csökkenőben van. Az IMF is hangsúlyozza az európai és az amerikai gazdasági ciklus időbeli eltolódást. Az év végén már jelentősebben esett a vállalkozói bizalmi index. Az erősödő euró a világpiaci kereslet lassú mérséklődésével együtt csökkenti az exportkilátásokat.

Ugyanakkor az erősödő euró, az olajár mérséklődése és a gyengülő konjunktúra lehetővé teszi (bár az EKB márciusban sem csökkentett) az irányadó kamat mérséklését az inflációs veszély különösebb erősödése nélkül. Ennek stimuláló hatása lehet, ami mérsékelheti az esetleges dekonjunktúra mélységét.

Kelet-Európa, azon belül Közép-Kelet-Európa gazdasági jövőjét az amerikai konjunktúra főleg közvetetten, az EU-n keresztül befolyásolja. A térség országai exportjának csak 3-6%-a megy az USA-ba. Ezzel együtt is némi csökkenés mutatkozott a harmadik negyedévtől egy sor ország növekedési ütemében, ami elsősorban az EU import-keresletének - igaz még egyelőre gyenge - mérséklődésére vezethető vissza. A nemzetközi pénzügyi rendszer bizonytalanságai, több országban a kereskedelmi és fizetési mérleg hiányának növekedése komolyabb gondokat okozhat. E tekintetben a szakértők Lengyelországot tartják a legveszélyeztetettebbnek, de Magyarországot is említik. Bizonytalan jövő elé néz az orosz gazdaság, mely a számára kedvező kőolajár növekedése és a rubel korábbi leértékelése nyomán 2000-ben gyorsan növekedett.

Japánban 2000 elején, a legutóbbi jelentős költségvetési gazdaságösztönző csomag nyomán kedvező növekedési tendenciák mutatkoztak. A GDP az első félévben évi 4%-os ütemben bővült. A világgazdasági feltételek jók voltak, az export az első negyedévben éves szinten 13%-kal nőtt. Az elmúlt években erősen visszaesett lakossági fogyasztás 2000-ben már alig csökkent: a foglalkoztatottság emelkedni kezdett, a fogyasztói árak inkább mérséklődtek, kormányzati támogatással a dolgozók vásárlási utalványokat kaptak, a jövedelemadót szeptemberben mérsékelték. A cégek fejleszteni kezdtek.

Mindennek ellenére a fellendülés Japánban is megtorpant a harmadik negyedévtől. Negyedéves szinten csak 0,2%-kal nőtt a GDP, éves szinten kb. 1,4%-os a bővülés. A háttérben elsősorban a világgazdasági feltételek rosszabbodása áll, e három hónapban éves szintre átszámítva csak 5%-kal nőtt az export. A vállalatok és a lakosság jövedelmi helyzetét rontotta, hogy a Nikkei tőzsdeindex, az ott forgalmazott papírok értéküknek közel harmadát elvesztették áprilistól az év végéig. Ugyanakkor a Japán Bank bízva az első félévi fellendülés tartósságában, augusztusban beszüntette a 0%-os kamat korszakát és L%-ra emelte az egy napos irányadó kamatlábat. Az ipari termelés 2000 közepén még évi 5%-kal nott, októberben és novemberben már stagnált. A költségvetési hiány a GDP-ben 10% fölé emelkedett.

Ázsia újonnan iparosodó országaiban a gazdasági fellendülés 2000 közepéig tartósnak látszott, a GDP-jük évi 5-7%-kal nőtt. A növekedés fő tényezője az export bővülése volt, de általában a belső fogyasztás is gyorsan emelkedett. A dollár gyengülése és az amerikai konjunktúra lassulása a jelek szerint nem hagyja érintetlenül ezt az országcsoportot sem. A harmadik negyedévtől észrevehetően csökkent a fellendülés üteme Dél-Koreában és Malajziában. Thaiföld is bizonytalan helyzetben van, ahol a belpolitikai botrány és a bankok jelentős bizonytalan hitelállománya tőkemenekülést, a tőzsde zuhanását okozta. Indonéziában is van belpolitikai bizonytalanság, az olajbevétel mégis stabilizálta a növekedést.

Kínában továbbra is jelentős, évi 7%-os a GDP bővülése. A világgazdasági feltételek romlását a gyorsan bővülő belső fogyasztás és a kormány rendkívüli ösztönző kiadási csomagja egyelőre ellensúlyozni tudja. Belépése a WTO-ba rövid távon növeli a konkurenciát és megterhelheti a külgazdasági mérlegét. India elmúlt években felmutatott imponáló, 2000-ben a 6%-ot meghaladó növekedése veszélyben van. A mezőgazdasági termelés bővülése mellett az exportra termelő információs technológiai ipar volt a fellendülés motorja. Ez utóbbinak kilátásai most romlanak, s a kedvező időjárás sem biztosított minden évben. Nyomasztó a költségvetésnek a GDP 11%-át elérő hiánya. Pakisztán gazdasága lassabban növekszik, igen gyenge állapotban van.

Latin-Amerika gazdasági fellendülését az észak-amerikai konjunktúra lehűlése még közvetlenebbül veszélyezteti, mint az ázsiai közepesen fejlett országokét. Az Egyesült Államok fogyasztói keresletének visszaesése legjobban Mexikó, de mellette pl. Brazília, Chile, helyzetét is nehezíti. Mivel sok ország valutája valamilyen formában az USA dollárhoz kötött, (vagy maga a dollár a fizetőeszköz), annak erősödése csökkentette a relatív nemzetközi versenyképességüket. Mindez kétségessé teszi, hogy a térség, és annak fontosabb országai elérjék az IMF által októberben várt 4-5%-os növekedést 2001-ben. További bizonytalanságot jelent Latin-Amerika országainak finanszírozhatósága. Pillanatnyilag a nagyobb országok közül Mexikó, Brazília, Chile, Venezuela helyzete viszonylag stabilnak látszik. Argentína és Ecuador 2000-ben - részben a gazdaságuk "dollárizálása" útján - túljutott az 1999. évi krízisen, de növekedésük még lassú és törékeny.

A Közel-Kelet országainak kilátásai - mint mindig - a kőolaj és földgáz piacának alakulásától függnek. Afrika legtöbb országának helyzete bizonytalan, csak a szénhidrogén exportőröké lehet kedvezőbb. Egyébként a kőolajat és földgázt nem számítva, a világpiacon a nyerstermékeknek a késztermékekhez viszonyított cserearányai 20-25%-kal romlottak az 1990. évihez képest. Ez az évszázados tendencia folytatódik. Azaz az elmaradottabb nyersanyagtermelő országoknak egy évtized múltán ötödével-negyedével többet kellett exportálniuk, hogy ugyanannyit importálhassanak. Ez önmagában elvonja belső fejlesztési lehetőségeiket. S akkor még nem beszéltünk a hiteltartozások kamatos kamatának törlesztéséről és a jövedelemkiáramlás egyéb formáiról.

Kapcsolatfelvétel: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. - Tel.: (06-1-)309-2643, Fax:(06-1-)309-2624,  E-mail: vki@vki.hu

© 2005-2011 MTA VKI